Bejegyzés

Birkafőzés Kunszentmiklóson

Tovább

Korai érésű a szőlőm a lugason, így augusztus végén már szüretelnem kell. Mivel három féle a szőlő, így egyben préselve, egy nap áztatással, általában egy könnyű asztali rozét kapok, ami megfelelő fröccsbor, s jól megy a bográcshoz, sültekhez. Meg persze kis nosztalgia is egy kisebb házi szüret.

Tovább

Az elmúlt napokban kirándultunk Hollókőre, s ottani sétánk során szembe jött velem szlogenem, jelképem, a fakanalas házban, a fakanál. Nem tudtuk kihagyni, kaptam is az asszonytól egy kisebb darabot, persze nem a legnagyobbat, mert az már van, de gondoltam, megörökítem az utókor számára.

Tovább

Hazafelé repülvén ismét, és mindig megcsodálom az alattam lassan elkúszó térképet. Szeretem nézni a kék tengerben felbukkanó szigeteket, s ebből Görögországban, az Égei tengeren van bőven. Tovább

Csak röviden – Rodoszról.

Tovább

Rakott krumpli

Tovább

Gyümölcsleves, burgonyafőzelék, kolbász és pörkölt feltéttel

Tovább

 

Szerintem olyan meleg napokat élünk, hogy vaslapon akár tűz nélkül is lehet sütni, tojást biztosan. Szóval nem egyszerű a konyha bent sem és a szabadban sem.

Azért ne maradjunk recept nélkül, egyszerű lészen javaslatom. De elébben is, szabadon választott, a hűtőből jéghideg kovászos uborka, vagy sör? Ne legyen kérdés, csak a sorrend a fontos!

Nos, akkor főztem egy jó adag lecsót: bacon kockára dobtam a hagymát, zöld hagymát, majdan a lehéjazott paradicsom következett, kockázva, végül a paprika. Persze, sóztam, borsoztam, s a végén kapott virsli darabokat is.

A lecsó, tálalva

Volt pácolt tarja szeletem is, amit grilleztünk, ezt kínáltam a lecsó mellé. Ez azért két napos program, egyik napon grillezünk, húsokat, zöldségeket, s esszük salátákkal, majd másik napon a frissen sült tarját adjuk a lecsó mellé, friss kenyérrel.

Ilyenkor megy minden, jégkrém, dinnye, hideg sör, s amit már talán említettem, a kovászos uborka hideg leve.

Mindezek mellett csak sütöttem néhány palacsintát is, könnyű, vékony tésztával, kevertem hozzá egy negyed kiló túrót, kevés cukor, vaníliás cukor, egy tojás sárgája, két kanál tejföl, mazsola, némi citromhéj reszelve. Ezt jól eldolgozzuk, s mehet a palacsintába.

A palacsinta népszerű édesség

Erre bizony kanalaztam a múlt héten befőzött sárgabarack dzsemből, némi tejszínhab, csokiöntet, s minden mennyiség elfogy.

Sárgabarack dzsem

Aki tud, pihenjen, főzzön, egyen igyon. Jó étvágyat kívánok:

Soós István ex City-22, a fakanalas

 

Július közepén volt szerencsém ismét részt venni a mongol nemzeti ünnepen, /Naadam/ melynek itthon is szép hagyományai vannak.

Tovább

Néhány őrült ötlet – nem csak a meleg időkre

Tovább