Bejegyzés

Előzetes tájékoztatást tett közzé a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a vásárolni kívánt nettó 490 millió forintos taxi-szolgáltatásról. A szándéknyilatkozatok benyújtása után meghívásos közbeszerzést indít majd az MTVA – közölte a hírt a napi.hu . Tovább

A Sziget szervezői becslései szerint 450 ezren buliztak a fesztiválon.

Tovább

Egy Volkswagen Touran és egy Mazda CX-30 karambolozott Budapest XI. kerületében, a Nagyszőlős utcában. Az ütközés következtében az egyik jármű a tetejére borult. A fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották a balesethez műszaki mentés céljából. A helyszínre a mentők is kiérkeztek. Az érintett útszakaszt a Budaörsi út irányába lezárták.

Tovább

Veszélyesnek találják a biciklisták az újonnan kialakított kerékpársávokat, így sok esetben inkább a járdát használják – mondta híradóknak az Országos Taxis Szövetség elnöke. Néhány nappal ezelőtt adták át a kétkerekűeknek a budai kerékpársávot, amely a korábban ideiglenesnek mondott nagykörúti biciklisávok folytatása.

 

 

Forrás: HírTV

 

DD.

Szórakozóhelyhez kértek taxit vasárnap hajnalban a szombathelyi Színyei Merse Pál utcába. A kiérkező autónak egy szinte önkívületi állapotban földön fekvő nőt kellett volna elszállítania. Tovább

Gulyás Gergely július végén jelentette be, hogy a 480 forintos garantált üzemanyag árat csak a magántulajdonú gépjárművekre, mezőgazdasági járművekre és a taxikra tartják fent. A fuvarozók szerint a kedvezményrendszer reformra szorulna, a taxisok pedig úgy vélik, a történet számukra is a túlélésről szól.

Tovább

Erzsébetváros DK-s polgármestere közösségi oldalán jelentette be, megelégelte az ingyenes elektromos autók töltésével kapcsolatos „visszaéléseket”, így a jövőben már csak applikáción keresztül, nyilván rengeteg pénzért lehet a zöld járműveket tölteni.

Tovább

Szerdától emelkedik a benzin és a gázolaj piaci ára, a holtankoljak.hu adatai szerint előbbi bruttó 7 forinttal literenként, a gázolaj ára pedig bruttó 9 forinttal. Így akik nem magánszemély tulajdonában lévő járműbe tankolnak, nem földművesek és nem is taxisosok, azok az alábbi piaci átlagárakat fizethetik a hét közepétől:

95-ös benzin: 699,9 Ft/liter

Gázolaj: 746,9 Ft/liter.

Tovább

2022. július 6-án kora délután a Szombathely és Kőszeg között közlekedő Jenbacher típusú motorkocsi meghibásodott.

Tovább