Bejegyzés

Vajon a Lánchíd felújítása után maradjon a jelenlegi közlekedési rend, vagyis a tömegközlekedésé, a bicikliseké, a gyalogosoké, a taxiké legyen a híd, vagy térhessenek vissza rá az autósok is? Véleményrovatunkban szakértőknek adunk teret, hogy Budapest fontos, sokakat érintő ügyeiről gondolkodjanak, vitázzanak. Aktuális szerzőnk Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke. Az írás az enbudapestem.hu oldalon jelent meg. Tovább

November 26-án, szombaton elkészült az aszfalt kopóréteg, másnap pedig felfestették a forgalomtechnikai jeleket is a szakemberek. Ezzel befejeződtek a budai oldalon a legutóbbi két hétvégére időzített jelentős útépítési munkák. Eközben a Lánchíd korszerűsítése továbbra is az ütemtervnek megfelelően halad.

A Lánchíd felújításához kapcsolódva a tavaly májusban ideiglenesen kialakított Clark Ádám téri körforgalom aszfaltját a 2022. november 19–20-i hétvégén marták fel, és helyreállították a korábbról ismert „nagy” körforgalom nyomvonalát.

Hétvégén (november 26–27.) az aszfaltozáson, valamint a burkolati jelek felfestésén túl megépült a forgalomelválasztó szigetek többsége és azok szegélye is. A virágágyásba már bekerült a növényzet visszatelepítéséhez szükséges humusz. A következő hetekben a forgalom fenntartásával befejezik a tér még hátralévő kisebb építési munkáit, és még december közepe előtt visszatelepítik a téli időjárásnak megfelelő növényzetet, illetve füvesítenek a tér közepén.

Élhetőbbé tesszük Budapestet:
folyamatosan dolgoznak a hídon és környezetében

A Lánchíd felújítása továbbra is az ütemtervnek megfelelően és költségkereten belül halad:

  • a kivitelező szakemberei a pesti után a budai pilont körülölelő állványzat útpálya fölötti részét is teljesen lebontották, véget értek tehát a jelentősebb kőmunkák a magasban, de az útpálya körüli, illetve alatti részeken még tartanak;
  • hamarosan lebontják a budai parti nyílásban lévő festősátrat, mert ezen a területen már befejeződött az alsó láncszakaszok és a híd acélszerkezetének korrózióvédelme;
  • folyamatosan szerelik a helyükre a merevítőtartót fedő recés lemezeket az útpálya és a járdák között.

A Lánchíd felújítása már nem tűrt halasztást, ezért 2021 tavaszán elkezdődött az A-Híd Zrt. kivitelezésében a dunai átkelő rekonstrukciója. A tervek szerint 2023 őszéig tartó kivitelezés jövőre többek között a már átépített járdákon, a hídfőkben, valamint a műemléki elemek rekonstrukciójával folytatódik.

A korszerűsítéssel kapcsolatos hírek, információk és aktualitások a www.lanchid.hu oldalon folyamatosan nyomon követhetők, a felújítás eddigi jelentősebb eseményeit pedig ezen a linken, idővonal formájában érhetik el.

Forrás/képek: BKK

November 21-étől, hétfőtől – formáját tekintve – már az eredeti, nagy körforgalmat használhatják a Clark Ádám téren közlekedők, a hétvégén ugyanis befejeződött a tér helyreállításának első szakasza. Az ideiglenes forgalmi változásokkal járó, jelentősebb útépítési munkák a november 26–27-i hétvégén folytatódnak. Tovább

Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese a párt csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte, a jövőre alapítása 150. évfordulóját ünneplő főváros megérdemli, hogy születésnapjára “emberbarát várossá” váljon.

Tovább

November 10-én, csütörtökön a Lánchíd pesti hídfőit díszítő kőoroszlánok is visszatértek az eredeti helyükre. Ezalatt zökkenőmentes az átkelő felújítása: már elkészült az aszfaltozás, a próbaterhelés november 12-én, szombaton lesz. Ekkor ideiglenesen lezárják a Halász utca és a Döbrentei tér közötti rakpartszakaszt a közúti forgalom elől.

 

A pesti hídfőket őrző, egyenként több mint 10 tonnás oroszlánszobrok november 10-én, csütörtökön visszatértek a helyükre. A kőszobrokat daruval, három darabban emelték vissza a háromméteres gránittalapzatukra, ugyanúgy, mint budai társaikat október 18-án.

A pesti oroszlánok voltak az elsők, amelyeket tavaly elszállítottak egy újpesti műterembe „ráncfelvarrásra”. Annak köszönhetően, hogy a szakemberek csütörtökön gondosan elhelyezték talapzatukra az egyenként három sóskúti mészkőtömbből faragott szobrokat, már mind a négy Lánchíd-oroszlán ismét eredeti helyén őrködik.

A következő hetekben – budai társaikhoz hasonlóan – a munkaterületen illesztik és „ragasztják” össze a pesti szobrok mészkőtömbjeit is. A restaurátorok a kőkiegészítő habarccsal először a szoborrészletek közötti rések kérgét építik fel, majd homokkal kitöltik az üreget. Ezután ezeket a felületeket is patinázzák, vagyis addig mélyítik a színét, amíg eltüntetik a friss illesztés nyomait. Utolsó lépésként olyan végső felületvédelemmel látják el a kőoroszlánokat, amely késlelteti, hogy azok felületén újra szennyeződés jelenjen meg.

Az oroszlánok restaurálása több mint egy évig tartott, a munkákról tavaly novemberben és idén áprilisban is közleményben számolt be a BKK. Októberben – miután a budai szobrok már visszatértek – a pesti hídfőnél egy titokzatos oroszlán jelent meg: a több mint 850 ezer kocka felhasználásával épült LEGO oroszlánt azóta a Clark Ádám téren csodálhatják meg a városlakók és az idelátogatók.

 

Szombaton lesz a próbaterhelés, ideiglenesen megváltozik
a Budai alsó rakpart forgalmi rendje

A Lánchíd felújítása továbbra is az ütemterv szerint halad:

  • november 9-én, szerdán elkészült az átkelő aszfaltozása,ezután kerül sor a széleket borító öntött aszfaltcsíkok, valamint a szegélyek bevonatrendszerének kialakítására, továbbá az útburkolati jelek felfestésére;
  • november 12-én, szombaton lesz az átkelő próbaterhelése 24 darab, egyenként 20 tonnás teherautó részvételével; a próbaterhelés idejére ideiglenesen lezárják a közúti forgalom elől a Halász utca és a Döbrentei tér közötti rakpartszakaszt.

 

Élhetőbbé tesszük Budapestet: folyamatosan dolgoznak a hídon és környezetében

A Lánchíd felújítása már nem tűrt halasztást, ezért 2021 tavaszán elkezdődött az A-Híd Zrt. kivitelezésében a dunai átkelő rekonstrukciója. Hazánk egyik legfontosabb kulturális örökségének és jelképének korszerűsítése a tervek szerint 2023-ban fejeződik be.

A korszerűsítéssel kapcsolatos hírek, információk és aktualitások a www.lanchid.hu oldalon folyamatosan nyomon követhetők, és a felújítás eddigi jelentősebb eseményeit ezen a linken, idővonal formájában érhetik el.

Forrás/képek: bkk.hu

November 9-én, szerdán elkészült a Lánchid aszfaltozása. Az útpályát érintő építési feladatok közül a szegély bevonatrendszerének kialakítása, valamint az útburkolati jelek felfestése van hátra. A Lánchíd próbaterhelése november 12-én, szombaton lesz, ekkor ideiglenesen lezárják a Halász utca és a Döbrentei tér közötti rakpartszakaszt a közúti forgalom elől. Tovább

Az autók lehet, hogy soha nem térhetnek vissza a Lánchídra? Tovább

Október 18-án, kedden megszépülve tértek vissza az eredeti helyükre a Lánchíd budai hídfőit díszítő kőoroszlánok. Eközben zökkenőmentesen zajlik az átkelő felújítása: az útpálya új acélszerkezetére már felvitték a szigetelést és az azt védő aszfalréteget. A hídpályát a terveknek megfelelően decemberben visszaadják a forgalomnak. Tovább

Hamarosan teljesen megújulnak a Lánchíd pesti hídfőjét díszítő kőoroszlánok talapzatai, ahová a „ráncfelvarráson” átesett szobrok még az ősszel visszatérnek. Régi fényében pompázik majd a „Széchenyi Lánczhíd” felirat is, amely újra felkerül a talapzatokra. Közben a szakemberek már az utolsó simításokat végzik a pesti pilon kőfelületein. A hídpályát a tervek szerint idén decemberben visszaadják a forgalomnak.

Nemcsak az ősszel visszatérő oroszlánszobrok, hanem a talapzataik is megszépülnek: a Lánchíd pesti oldalán lévőket hamarosan befejezik a kivitelező szakemberei. Ezek a talapzatok az átkelő 1945-ös felrobbantásakor szétestek, és az akkori technikával, illetve rendelkezésre álló anyagokkal 1949-ben építették újjá őket.

 

Most felújították a talapzatokat borító gránitlapokat, az északi oldalon lévő felirata pedig a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) javaslatának megfelelően kerül fel a hídra. Felvésték és már aranyozzák a „Széchenyi Lánczhíd” feliratot is, amelyet a híd II. világháború utáni újjáépítésekor nem tudtak helyreállítani. A talapzatot alkotó régi kövek a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumba kerültek.

 

Visszakerültek a helyükre a díszek

Eközben a szakemberek az utolsó simításokat végzik a pesti pilon kőfelületein, ahol tavasszal kezdődtek a munkák. Megszépültek a pesti kapuzaton lévő oroszlánfejek és a fölöttük lévő címerek, amelyek megújításán szintén a helyszínen, a kapuzatokat körülölelő állványról dolgoztak a restaurátorok.

A Lánchíd kapunyílásainak erősen szennyezett, oroszlánfejes záróköveiről – a műhelyben restaurált oroszlánszobrokhoz hasonlóan – különleges vegyszeres pakolásokkal távolították el az elgipszesedett, fekete réteget. Az oroszlánfejek fölötti koronás címerek 1996-ban kerültek az átkelőre, a javítandó elemeket az épen maradt részekről vett szilikonminták segítségével pótolták.

A pesti pilonra már visszaszerelték a köveket díszítő 60 kis rozettát (a rózsaszirmokat formázó fém épületdíszeket) és 26 nagyobb díszöntvényt is, amelyeket a híd „új”, kékesszürke színére festettek. A felújított gránit- és mészkőelemeket a pilon egyes részein még patinázzák és víztaszító szerrel kezelik.

Élhetőbbé tesszük Budapestet:
folyamatosan dolgoznak a hídon és környezetében

Mindeközben a Lánchíd felújítása továbbra is az ütemterv szerint halad:

  • befejeződtek a bentmaradó acélszerkezetet érintő jelentősebb javítási munkák;
  • a rozsdásodás elleni védelem már a pesti és a budai parti nyílásokban felállított sátrakban folytatódik;
  • a pesti oldalon, a hídra felvezető járdaszakaszokon elkezdődött a közvilágítás vezetékeihez szükséges árkok ásása és a védőcsövek telepítése.                                                                                                                                                                                                                        Forrás/képek: BKK