Bejegyzés

Lengyel Sándor, a City Taxi managere a szövetkezet eredményeit, célkitűzéseit vázolja, a tőle megszokott lelkesedéssel. 

Tovább

1996 szeptemberétől a City Taxinál változtak a belépési feltételek. Az oktatással egybekötött új felvételi rendszerről Lengyel Sándor, a City managere számol be az olvasóknak. 

Tovább

Lengyel Sándor, 1996-ban a City Taxi managereként, úgy kezdi a beszélgetést, hogy több mint kétszázan várnak arra, hogy a Citybe bejussanak, miközben a többi fuvarszervező örömmel lát minden jelentkezőt. A fő okok között elsősorban a szövetkezeti formát említi. A közösségi tulajdon előnyei például, hogy a vezetés is taxizik, így a problémákat azonnal észlelik, és orvosolják. Továbbá nem hoznak a tagságot – mint tulajdonost – hátrányosan érintő döntéseket.  A beszélgetés idején a fővárosban a maximált tarifa volt érvényben. Egy akkori hivatalos felmérés szerint a kiírt árak az esetek többségében nem a valóságot mutatták. Így a City például e felmérés szerint olcsóbb volt, mint az alacsonyabb árakat hirdető konkurencia. A taxisoknak nem kell magyarázni, hogy ez miért is lehetett. A riportban számos ma is érvényes megállapítás elhangzik Lengyel Sanyi részéről, tessék elolvasni.

Tovább

A taxisok jelentős része oltakozott a koronavírus ellen, maszkviselésre nem kötelezik az utasokat – hangzott el az InfoRádióban.

Tovább

A rendőrség vizsgálja az ügyet

Tovább

A budapestiek eredményéhez igazítják áraikat

A City Taxi Kistermelők Szövetkezetéből, Fuvarszervező Szövetkezet lett, 230 fős tulajdonosi körrel. Bevezették a 2 perces  címre jelentkezést, és még sok egyéb is szóba kerül a City Taxi elnöke – Orbán Lajos – írásában. Azt is megtudhatjuk, hogy már az SZTK-ban is a “kiszáll és kezet fog a portással” módszerrel lehet ettől fogva fuvarhoz jutni. Ez az ötlet a Budataxi új tulajdonosi körétől származik, melyet a City elnöke nem fogadott kitörő lelkesedéssel. Szóba kerülnek még a foglalt drosztok és az egyre csak szaporodó taxis érdekképviseletek is. Tovább

Lassan véget érnek a veszteségcsökkentő intézkedések

Tovább

A legnépszerűbb elektromos autó idehaza a Kia e-Niro

Tovább

A City Taxi elnöke már Orbán Lajos volt, de ezt a cikket Polinger Sándor írta a cég problémáiról, a tagdíjakról, tarifáról, létszámról és a 2 perces kiállásról

Tovább