Bejegyzés

Ötvenöt év után új, igényes karaktert kapott Budapest egyik legforgalmasabb, jelentős történelmi és szellemi örökségű csomópontja, a Blaha Lujza tér. A ligetes-fás találkozóhelyként újjászülető teret december 10-én, szombaton vehették birtokba az arra közlekedők. A főváros életében történelmi pillanatnak számító térátadót a Fővárosi Önkormányzat, a BKK és a kerületek vezetői a lakossággal, és a környéken közlekedőkkel közösen ünnepelték meg.

 

Csaknem másfél évig tartott a központi elhelyezkedésű, történelmi és kulturális értékű Blaha Lujza tér korszerűsítése. A 2021 júliusában indult, összesen 505 napig tartó beruházásnak köszönhetően nemcsak a tér felszíne, hanem az aluljáró felső födémszigetelése, a fölötte lévő útpálya, valamint – kapcsolódó fejlesztésként – a Somogyi Béla utca is teljeskörűen megújult.

A felújítást a Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Budapesti Közlekedési Központ bonyolította le. A teljes munka bruttó 3,68 milliárd forintba került, ebből 2,68 milliárd forintot a Fővárosi Önkormányzat, 1 milliárd forintot Magyarország Kormánya biztosított.

Másfél éve ez a terület még lehangoló volt: méltatlan a névadóhoz, »a nemzet csalogányához« és a Blaha Lujza tér történelméhez. Másfél év kemény munkájának köszönhetően most egy barátságos, hangulatos és rendezett köztéren állunk, ahol jó találkozni, leülni, vagy csak áthaladni rajta – kezdte beszédét dr. Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója a tér szombati átadása alkalmából rendezett sajtóeseményen. – Amit a munkakezdésnél ígértünk, azt be is tartottuk; nem jött szembe olyan körülmény, amelyet a kivitelezővel és a műszaki ellenőrrel nem tudtunk volna megnyugtatóan kezelni. Bravúros gyorsasággal, jól összehangolt ütemben tavaly nyáron két és fél hónap alatt elkészült a Rákóczi út és a Nagykörút kereszteződésében a szigetelés cseréje; idén megújult a Somogyi Béla utca, és most átadjuk a találkozóhelyként újjászületett Blaha Lujza teret. Örülök, hogy találkozhatunk!”

Karácsony Gergely főpolgármester elmondta: „A Blaha újra a budapestiek találkozóhelye lesz, több évtizedes adósságot törlesztünk ezzel. Amit eddig oly sokan megígértek, az most teljesül: a Blaha Lujza tér megszépült, kizöldül. A tér felújításának elemei tükrözik a városvezetés elkötelezettségeit. Budapest legyen zöld, ezért modern technikával több mint 2000 négyzetméter zöldfelület került a térre. Budapest legyen otthonos, élhető. Az új zebrák, a Bubi-állomás, a mikromobilitási pont, a kialakított közösségi terek ezt szolgálják. És Budapest büszke a múltjára, mert mai nagyszerűségét a kulturális sokszínűsége adja, amiről a téren az egykori Nemzeti Színházat megidéző elemek tanúskodnak.

Karácsony Gergely végül azt kérte a budapestiektől, vegyék birtokba, lakják be a teret, de közben vigyázzanak is rá.

A hivatalos átadón beszédet mondott dr. Láng Zsolt kormánybiztos, valamint Niedermüller Péter, a VII. kerület, és Pikó András, a VIII. kerület polgármestere is, akik a Fővárosi Önkormányzattal, a BKK-val és a térátadóra látogató lakossággal közösen – zenés, játékos programokkal – ünnepelték a kerületek szempontjából is jelentős nagyberuházás lezárását.

A beruházásban a BKK

  • a főváros klímavédelmi akciótervéhez kapcsolódva ligetes-fás találkozóhellyé alakította át a teret;
  • megújította az aluljáró szigetelését, ezzel együtt újjáépítette a Rákóczi út–Nagykörút csomópont útpályaszerkezetét;
  • három új zebrát létesített a kereszteződésben; tehát a már meglévő József körútival együtt mind a négy irányban lehet közlekedni a felszínen is az akadálymentes gyalogosátkelőn;
  • kicserélte a gyalogos-aluljáró mennyezetének elöregedett, tönkrement belső vízelvezető rendszerét;
  • korszerűsítette a tér alatt elhelyezkedő közműhálózatot, megújította a csapadékcsatornát és a közvilágítást;
  • a megmentésre alkalmas fákon kívül 80 újat telepített;
  • megőrizte a Tabánból átültetett két tölgyfát, felújította a gombaszökőkutat és a színházi emlékművet;
  • ülőhelynek is használható növénykazettákat alakított ki, valamint egy, a tér burkolatából fellövellő vízjátékot épített;
  • kis méretű szobrokat helyezett el a növénykazetták ülőfelületén;
  • az egykori Nemzeti Színház székeire utaló bordó színű köztéri ülőalkalmatosságokat és asztalokat helyezett ki, és a burkolatban megjelenítette a lebontott épület körvonalát;
  • akadálymentes nyilvános illemhelyet helyezett ki;
  • két új MOL Bubi gyűjtőállomást létesített, ezenkívül egyedi kerékpártámaszokat helyezett el, valamint
  • a tér felújításához kapcsolódva korszerűsítette a Somogyi Béla utcát.

A november 29-én kezdődött műszaki átadás-átvétel folyamata során a BKK szakemberei, a műszaki ellenőrök és a kezelő, illetve üzemeltető cégek alaposan átnézték a területet, és ha szükségesnek látták, javításokat kértek. A téren és környezetében még lehetnek kisebb munkák (például elektromoshálózat-fejlesztés), az akadálymentes illemhelyet és a FUTÁR-kijelzőt rövid időn belül üzembe helyezik, a tér burkolatából fellövellő vízjáték és a gombaszökőkút pedig a tél elmúltával kezd működni.

Forrás/képek: BKK

Célegyenesbe fordult a Blaha Lujza tér felújítása: a szerződés szerinti határidőnek megfelelően, november 29-én, kedden elkezdődött a műszaki átadás-átvétel. Az ellenőrzési folyamat során kisebb helyszíni munkák még történhetnek, ezt követően a ligetes-fás találkozóhelyként újjászülető teret még az idén birtokba vehetik az arra közlekedők. Tovább

Jelentősen zöldebb lesz a megújuló Blaha Lujza tér, ahol folyamatban vannak a növénytelepítési munkák: november 8-án, kedden elkezdték ültetni a fákat a növénykazetták körüli térburkolatba. Eközben zökkenőmentesen halad a felújítás, a ligetes-fás találkozóhelyként újjászülető tér még az idén elkészül. Tovább

Zajlik a munka a Blaha Lujza téren, egyre jobban körvonalazódik a ligetes-fás találkozóhelyként újjászülető tér alakja. Javában tart a térbútorok kihelyezése, és folyamatban van a térburkolat lerakása. A burkolatépítés várhatóan novemberben készül el, addig még előfordulhatnak ideiglenes hézagok a burkolati elemek között. Tovább

Előbb utóbb elkészül a Blaha

Tovább

Helyére került a Blaha Lujza tér egyik szimbolikus eleme, a jövőre 50 esztendős színházi emlékkő, amely a restaurátor munkájának köszönhetően megszépülve tért vissza a megújuló térre. Időközben befejeződött a szegély- és a járdaépítés a Somogyi Béla utcában, amely a Blaha Lujza tér korszerűsítésével együtt újul meg mint kapcsolódó fejlesztés. Tovább

Halad a felújítás

Tovább

Fénybe borul a ligetes terület

Tovább

Csúszásmentes, vízelnyelő burkolat készül

Tovább

Vegyes korú és fajtájú légtisztítók

Tovább