Hazafelé repülvén ismét, és mindig megcsodálom az alattam lassan elkúszó térképet. Szeretem nézni a kék tengerben felbukkanó szigeteket, s ebből Görögországban, az Égei tengeren van bőven.

 

 

De aztán itthon,  a mediterrán konyha után kívántunk egy kis hazai kosztot is.

Főztem tehát zöldbablevest, rántott csirkét, hentestokányt, s még egy kis tejberizs is készült.

Kezdjük a levessel, megy ez is gyorsan. Egy kis aprított hagymát pirítok kevés olajon, dobok rá vagy 15 deka csíkozott csirkemellet, s ez is párolom. Majdan karikázott sárgarépa és mintegy 30 deka zöldbab kerül bele.

Zöldbableves

Párolom tovább, kevés víz, hogy oda ne égjen, majd egy szem fokhagyma, só, bors petrezselyem, némi tárkony, egy babérlevél, csipetnyi piros paprika. Ekkor egy kanálnyi liszttel meghintem, /staubolom/, s felöntöm alaplével, vagy ennek hiányában vízzel, ekkor kaphat egy leveskockát, vagy kanálnyi vegetát. Még kevés citromlevet csavartam bele, illetve egy kis pohár tejfölt elhabartam egy merőkanál levessel, a hőkiegyenlítés miatt, hogy ne legyen csomós, és behabartam a levesbe. Ez így készen is van, friss, kissé savanykás íze jólesik ebben a melegben.

A hentestokányról csak röviden, mivel tán egy éve már főztünk ilyent, Itt a lényeg, hogy a csíkozott és párolt hús a végén kapjon bőven csíkozott kovászos, vagy savanyú uborkát. Persze előtte fűszereztük: só, bors, hagyma, fokhagyma, kevés bazsalikom jöhet bele, s rövid lére pirítjuk. Ehhez többféle köret is adható, jelen esetben párolt rizzsel kínáltam.

Hentestokány, most rizzsel

A tejberizs gyors: fél liter forralt tejbe keverjük a zacskós alapot, kaphat némi vaníliás cukrot is, majd, ha kihűlt, ízlés szerint tálaljuk. Itt kapott csoki és karamell öntetet, valamint őszibarack kompótot.

Tejberizs csoki és karamell öntettel, valamint őszibarack kompóttal

Jó szórakozást, fakanalas jó étvágyat kívánok:

Soós István ex City-22, a fakanalas