Valós idejű légi utántöltés
Az Amerikai Haditengerészet 2018-ra rendszerbe állította a X-47 jelölésű drónt. Ez a 6. generációs, pilóta nélkül eszköz már levegőben is utántölthető, így a hatótávolsága oly mértékig növelhető, mint amennyire a feladata azt igényli. Sőt, már túl van a teszten az a drón is, ami utántöltésre lett kifejlesztve, vagyis tölthető és töltő is.
Lassan már két évtizede hallani, hogy az ember vezette vadászgépek és harci repülőgépek kora hamarosan lejár. A jövő a pilóta nélküli repülőgépeké, amelyek számtalan előnnyel rendelkeznek. Először is, mivel nincs pilóta a fedélzeten, a számára szükséges eszközök (légkondicionáló rendszer, katapultülés, műszerfal, stb.) is megspórolhatóak, ezek helyett több üzemanyagot vihet.
Másodszor egy drón akár rendkívül hosszú ideig tartó repüléseket is végezhet, mivel a pilóta alapvető biológiai szükségleteket nem kell figyelembe venni. Egy hagyományos vadászgép esetén 4-6, de legfeljebb 10 óra körül lehet egy-egy bevetés hossza, míg már a jelenlegi robotrepülőgépeknél sem ritka, hogy akár 24 órát is képesek a levegőben tölteni. Harmadszor pedig a pilóta nélküli gép lelövése vagy kényszerleszállása esetén nem kell a pilóta miatt aggódni, illetve mentőküldetést szervezni.
A pilóta nélküli eszközök fejlődése öles lépésekkel halad. A korai, csak felderítésre képes típusok után már ott tartunk, hogy lézeres rávezetésű légibombával és/vagy rakétával felfegyverzett harci drónok is általánosan használtak a különböző konfliktusokban – legutóbb Líbiában hallhattunk róluk.
A következő lépés a teljes értékű harci drónok megjelenése, amelyek már nagy sebességet képesek elérni, és komolyabb fegyverterheléssel rendelkeznek. Eredetileg még a Northrop a saját szakállára kezdte el az X-47A Pegasus programot, amelynek feladata még csak az információgyűjtés lett volna, a kis méretű gép viszont végül a Boeing X-45-ösével küzdött meg a következő körben, ami után az Amerikai Haditengerészet a Pegasus nagyobb testvérére, az X-47B programra adott megrendelést. Az X-47B már több mint 20 tonnás maximális felszállótömeggel rendelkezik, és több mint 3200 kilométeres hatótávolsággal.
A Haditengerészet az X-47B utódját 2018-ban rendszerben állította az egyik repülőgép-hordozói fedélzetén. Feladatköre felderítés és csapásmérés, vagyis az ellenséges szárazföldi és tengeri célpontjainak elpusztítása. Gyakorlatilag egy könnyű bombázógépről beszélhetünk, amelynek nincs személyzete. A gép az F-35C Lightning II. lopakodó repülőgép-hordozó fedélzeti vadászgép mellett jelent meg, az F-35C szintén ekkor állt hadrendbe.
Az F-35C elsődleges dolga a légifölény kivívása és annak fenntartása, tehát a légtér megtisztítása az ellenséges vadászrepülőgépektől. Noha többfeladatú gép, a Pegasus rendszerbe állításával, a csapásmérés a feladata, amíg a Lightning-ok biztosítják őket. Az még kicsit várat magára, hogy a légiharcot is drónok vívják meg, de nem vitás, hogy ez a korszak is el fog jönni.
A légi utántöltés már jó ideje a modern vadászgépektől elvárt alapvető képesség, hiszen nem csak a hatótávolságát növeli meg a gépnek, de egy terület feletti járőrözés időtartamát is drasztikusan kitolhatja. Csak ugye a pilóták a fent említett módon legfeljebb mintegy 10 órát (de általában azért ennél kevesebb időt) tölthetnek a pilótafülkében, egy drónt viszont így már csak legfeljebb műszaki képességei korlátozzák, tehát semmi akadálya annak, hogy 50-100 órát is a levegőben töltsön, vagy több ezer kilométerre lévő célok ellen repüljön. Ez már nem csak a vadászgépek, de a bombázógépeket is lekörözi; a leghosszabb bombázó bevetést 1991-ben B-52H gépek hajtották végre, mikor az Egyesült Államokból indulva Bagdadot bombázták, majd onnan visszatértek. A monstre út 35 órán át tartott.
Nem könnyű ennek az „apróságnak” a jelentőségét érzékeltetni. Jelenleg az Amerikai Haditengerészet standard vadászbombázója az F/A-18E/F. Ennek harci hatósugara a bevetés profiljától függően hozzávetőleg 720-850 km, amit légi utántöltéssel persze ki lehet tolni. Az X-47C – ahogy emlegetik általában a harcra tervezett Pegasus változatot – hatósugara mintegy 1200-1500 km lehet, de légi utántöltéssel ezt effektíve korlátlanul lehet tovább növelni. Vagyis elméletben a hordozó fedélzetéről akár már akkor indulhat a bevetésre, amikor a hordozó éppen, hogy kifutott a kikötőből!
A hordozónak nem kell olyan közel mennie a partokhoz, ha mélyen a szárazföld belsejében található területet kell bombáziuk, vagyis biztonságos távolságra maradhat az ellenséges flottától és partvédelmi erőktől, továbbá a tengeralattjáróktól, és sokkal nagyobb területet tud lefedni, ahova úgymond elér a „keze”.
Ez a hír csak megfejeli azt a korábban indult programot, amely a nagy hatótávolságú, szintén a Northrop által gyártott Global Hawk alapján egy robotizált légi utántöltés megoldását keresi. A Global Hawk amúgy 36 órát képes a levegőben tölteni, a hatótávolsága pedig meghaladja a 24.000 kilométert. 900 kilogrammnyi hasznos terhet. A KQ-4 (K a légi tankerek jelölése, a Q pilóta nélküli eszközöké) program azóta megvalósult, így a tankerek szintén személyzet nélkül köröznek a légtérben, ahol a csapásmérő és/vagy felderítő drónok feltankolhatnak, majd visszatérhetnek a feladatukhoz.
Jelenleg azonban ott tartunk, hogy az X-47B az USS George Washington fedélzetén mindezt élesben is már bizonyította. A légi utántöltés tesztjei pedig már megtörténtek. És ez csak az, amiről mi civilek is tudhatunk, mert már publikus. A többit olvasóink fantáziájára bízzuk.
Cash/fotó: flightglobal.com
