Autópályán vontatták a külföldön vásárolt furgonjukat

 

Sajátosan értelmezte a szabályokat az a két román gépjárművezető, akik a külföldön vásárolt gépjárművet nem tréleren kívánta haza szállítani, hanem úgy gondolták az autópályán haza vontatják. Ráadásul a rendszámok sem egyeztek – írja a police.hu.

Állampolgári bejelentés alapján a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányág Autópálya Alosztályának munkatársai az M5-ös autópályán ellenőriztek egy román rendszámú gépjárművet, ami Budapest irányából Szeged felé – egy szintén román rendszámú – kisteherautót vontatott.

Az intézkedés során kiderült, hogy miután az egyik kocsi műszaki hibás lett a sztrádán, elkezdődött a vontatás, de nem tértek le az első lehajtásra szolgáló úton, hanem így akartak eljutni az államhatárig.

Azt is megállapították a rendőrök, hogy a rendszámok nem az autókhoz tartoznak. Mint kiderült a gépkocsikat Nyugat-Európában vásárolták, de nem akartak a szállításért fizetni, így két másik autó rendszámát szerelték le Romániában, amiket felhelyezve közlekedtek.

A két sofőrrel szemben egyedi azonosító jellel visszaélés miatt indult büntetőeljárás a Kecskeméti Rendőrkapitányságon. Ezen felül a szabálytalan vontatás miatt az egyik román férfival, míg társával szemben a vezetői engedély helyszíni hiánya miatt szabálysértési feljelentést tettek az autópálya alosztály járőrei – olvasható a rendőrség honlapján.

k.z.t./fotó: police.hu