Csak a tervezés nettó 1,5 milliárd

 

A visegrádi országok fővárosait felfűzni tervezett, a 2030-as évek során kiépülő vonal egyes szakaszain akár 320 kilométeres sebességgel is közlekedhetnek majd a vonatok. A pályát a belföldi intercityk is használhatnák, versenyképesebb alternatívát kínálva a közúti közlekedésnél például a balatoni utazások terén.

Az Utiber Közúti Beruházó Kft. és a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt. által, a Trenecon Tanácsadó és Tervező Kft. vezetésével, nettó 1 milliárd 143 millió forintért megtervezett – nagysebességű vasútvonal Magyarország legforgalmasabb közlekedési tengelyében helyezkedik el. A Budapesttől északnyugati irányba tartó folyosó közúton, vasúton és a légi közlekedésben egyformán a legtelítettebb. Az 1-es számú Budapest-Győr-Hegyeshalom-Rajka vasútvonal a napi körülbelül hetven teher- és négyszáz személyvonattal elérte kapacitásai határát. Ráadásul ugyanez a helyzet a naponta 70 ezer jármű, fele részben teherautók, kamionok által használt M1 autópályával is. A térség kiemelkedő közlekedési igényeinek jelentős hányadát a nemzetközi tranzitforgalom adja, de már a budapesti elővárosi forgalom kiszolgálása is korlátokba ütközik.

Az újonnan kialakítandó vasúti pálya Kelenföldtől nyugatra indulna a Vértest délről kerülve Székesfehérvár felé. A győri megállási lehetőség után Pozsony irányába Rajkánál, Bécs felé Hegyeshalomnál hagyná el a Magyarországot. A 350 kilométer per órás tervezési sebességű pályán a városi szakaszok kivételével 250-320 kilométer per órás tempóval haladhatnának a vonatok. A járműveken két vagy több kocsiosztály állna rendelkezésre, mindegyik szerelvényen büfé- vagy étkezőszakasszal is számolnak.

Az előzetes kalkuláció szerint évente több mint húszmillió nemzetközi és belföldi utas vonatozhatna kényelmesebben és gyorsabban az itt közlekedő járatokon. A megvalósíthatósági tanulmány alapján a fejlesztés 1000 milliárd forintos nagyságrendű költségei a kedvező forgalmi, környezeti és egyéb hatásokban, a gazdaság és turizmus élénkülésében megtérülnének. A beruházásnak köszönhetően a meglévő vasútvonalakon jelentős kapacitások szabadulhatnak fel, több elővárosi és regionális személyszállító, valamint több tehervonat közlekedhet. Az új vasútvonal tehermentesíti a bevezető utakat a dugóktól, az autópályákat a kamionoktól, a levegőt pedig évi akár négyszázezer tonna szén-dioxidtól. A nagysebességű vasút többek között az utazási idő és komfort szempontjából is állja a versenyt a közúti és légi közlekedéssel szemben.

Az Európai Unió a nagysebességű vasúti közlekedés tagországokon belüli utasforgalmát 2030-ra megduplázná, az évszázad közepére a jelenlegi háromszorosára növelné. Az ambiciózus célokhoz illeszkedő fejlesztéshez így jó eséllyel lehetne uniós pénzügyi hozzájárulásra számítani. Az előkészítő munkák folytatása is közösségi társfinanszírozással tervezett. Magyarország az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) 2021-es kiírásában pályázott támogatásra a következő fázishoz. A környezetvédelmi munkarészek finanszírozásáról idén nyáron születhet döntés. A fejlesztési elképzelés összehangolható a Budapestet délről elkerülő teherforgalmi vasútvonal, a V0 azonos nyomvonalsávban tervezett, Győr és Székesfehérvár térsége közötti szakaszának kiépítésével is – derül ki a tájékoztatóból.

 

Cash/illusztráció: railtech.com