Legalább másfél méteres távolságtartást javasolnak a szakemberek – az egyéb szabályok betartása mellett -, hogy a vírusfertőződésnek minél kisebb esélyt adjunk. Aki nyitott szemmel jár a városban, az látja, hogy mennyire tartják be az emberek az előírást – gyakorlatilag semennyire. Pedig az utcán még van is hely távolságot tartani.

Zárt helyeken már nem annyira sikerül érvényt szerezni ennek a szociális távolságtartásnak. Hiába az újabb ötlet, hogy egy üzletben csak egy ember tartózkodhat tíz négyzetméterenként, mert ahhoz, hogy ennek értelme legyen, a vevőknek egyenletesen kellene elhelyezkedniük, mondjuk egy élelmiszerboltban. De persze nem így lesz. Hanem a pékáruknál, húspultnál, zöldséges részlegnél fognak csoportosulni. Végül pedig majd a pénztáraknál lihegnek egymás nyakába…

A tömegközlekedésben, a menetrend szerinti buszoknál ismét előírták a tavaly bevezetett szabályt: az első ajtón nem lehet felszállni, sőt az első üléseket sem szabad használni a gépkocsivezető egészségének megóvása érdekében. A ma forgalomban lévő buszoknál már a sofőr egy légtérben van az utasokkal. Ez a távolságtartás legalább egy kissé csökkenti az esélyt a megfertőződésre.

Na és most térjünk át arra a közlekedési eszközre, aminél semmiféle minimális távolság nem tartható.

Igen, a taxi az.

Még ha a taxi vezetőjétől legtávolabb foglal helyet az utas, mondjuk a jobb hátsó ülésen, akkor is maximum 1,20-1,30 méter a távolság. Arról már nem is beszélve, hogyha hárman-négyen lihegik tele a kocsit.

Tavaly tavasszal, amikor helyzet még korántsem volt ilyen súlyos, néhány taxis kolléga házilag barkácsolt megoldásokkal kísérletezett. Talán sokan emlékeznek a folpack fóliával elválasztott első ülésekre. Nincs róla hírünk, hogy mennyire vált be…

De mégis, mit lehetne javasolni ebben a súlyosan veszélyeztetett szakmában? A taxis nem dolgozhat „home office”-ben! A maszk használata most már talán egyértelmű követelmény az utasoknak, és természetesen a gépkocsi vezetőjének is. Ebben a kora tavaszi időben néha megoldható, hogy klíma helyett az ablakot nyissuk le kissé. Cserélődjön a levegő! Fertőtlenítsünk rendszeresen. Ne csak az utasoldali ajtókat, hanem a saját magunk által összefogdosott szerelvényeket is, mint a kormány, a sebváltó, a pénztárgép és a POS terminál. A droszton állva szellőztessünk. A belső takarítást a szokásosnál gondosabban végezzük.

Ám sajnos, ha minden szabályt a legszigorúbban betartunk, akkor is legfeljebb csökkenteni tudjuk a fertőzés lehetőségét, megakadályozni nem. Nekünk nincsenek statisztikáink arról, hány kollégánk fertőződött meg, és mennyit vesztettünk el végleg. Pedig mindenki tudna sok-sok nevet felsorolni, akikről hallotta, hogy belehaltak a járványba. A taxisok sajnos nem kerülnek be a különösen védendő, és soron kívüli oltásra jogosultak közé, pedig tevékenységükre nagy szükség van. Így nekünk nem marad más, mint magunkra vigyázni, ahogy lehet…

-oli- Fotó: Index