Bejegyzés

A Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy a fővárosban közlekedők tisztább környezetben utazhassanak és nagyobb biztonságban érezzék magukat. A társaság 2021-ben kezdeményezett közös köztisztasági és közrendvédelmi akciója ez alkalommal a XI. kerületi Móricz Zsigmond körtér és környékére irányult. Legközelebb, október 6-án Újpest-központ kerül sorra.

 

A BKK elkötelezett amellett, hogy partnereivel szoros együttműködésben élhetőbbé tegye a főváros forgalmas köztereit, ezért rendszeresen kezdeményez a mindennapi alapfeladatok ellátásán felüli akciókat. Ezúttal Újbuda fontos közösségi közlekedési csomópontján, a Móricz Zsigmond körtér és környékén szervezett közös akciót.

A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Köztisztasági és FŐKERT Kertészeti Divízió, valamint a BKV munkatársai szeptember 21-én, szerda éjszaka, majd szeptember 22-én, csütörtök reggel kézi és gépi erővel megtisztították a Móricz Zsigmond körtéri busz- és villamosmegállókat, valamint a metróaluljárót.

Jelentős szerep jutott az akcióban a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak, amely a Készenléti Rendőrség támogatásával a főváros több forgalmas közterületén állandó rendőri jelenlétet biztosít. A Móricz Zsigmond körtér és környékét visszatérően ellenőrzik a rendőrök, akikhez bármilyen bűncselekmény vagy szabálysértés észlelése esetén fordulni lehet.

Az összehangolt akcióból kivette a részét a rendészeti tevékenységet végző Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, ahogyan a kezdeményezést segítették Újbuda közterület-felügyelői, valamint a Menhely Alapítvány és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai is.

A BKV a budapesti közösségi közlekedés legnagyobb szolgáltatójaként több mint kétezer járművet üzemeltet. Az üzemeltetés részeként kötelességünk és feladatunk a járművek takarítása is, hiszen a kifogástalan üzembiztonság mellett a tisztaság is a magas szintű szolgáltatás része, az utazási komfort fontos eleme. Tudjuk, hogy az utazási élmény nem a járműre felszállva kezdődik, így természetes számunkra, hogy a BKK köztisztasági akcióihoz csatlakozva részt veszünk a megállók, a végállomások és azok környezetének takarításában” – mondta el dr. Tóth Péter, a BKV Zrt. üzemeltetési főosztályvezetője.

 

A Móricz Zsigmond körtérnél tartott akcióban részt vett:

  • a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divízió,
  • a Budapesti Közművek FŐKERT Kertészeti Divízió,
  • a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság,
  • a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság,
  • az Újbuda Közterület-felügyelet,
  • a Menhely Alapítvány,
  • a Magyar Máltai Szeretetszolgálat,
  • a BKV Zrt., valamint
  • a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.

 

Közös érdekünk Budapest tisztán tartása

A fővárosi közterek tisztaságát és biztonságát célzó kampányban a BKK eddig összesen 18 helyszínen szervezett köztisztasági akciót. A kezdeményezés keretében az együttműködő felek a Boráros teret, a Déli pályaudvart, az Örs vezér terét, a Batthyány teret és Kelenföld vasútállomás környékét is már kétszer megtisztították.

A BKK fontosnak tartja, hogy a főváros tulajdonában lévő közszolgáltatókkal, illetve állami és civil szervezetekkel együttműködve élhetőbbé tegye Budapestet. Ezért az FKF, a FŐKERT, a BRFK és a FÖRI közreműködésével tervezi további forgalmas közterek megtisztítását és a közbiztonság növelését. A „Tiszta és biztonságos Budapestért” kampányban októberben Újpest-központ (október 6.), a Lehel tér (október 13.) és a Göncz Árpád városközpont (október 20.) kerülhet sorra.

Budapest tisztán tartása többszereplős feladat, amiből a főváros vállalatai és az egyes kerületi önkormányzatok mellett az ingatlantulajdonosoknak, valamint a lakosságnak is ki kell vennie a részét. A főváros közbiztonságának és köztisztaságának fenntartása közös érdekünk; a lakosok, illetve az ott közlekedők együttműködése és odafigyelése egyaránt fontos.

Forrás/képek: BKK

Újabb szakaszába lép a Határ út metróállomáshoz kapcsolódó gyalogos-aluljáró felújítása a BKK beruházásában. Szeptember 19-étől, hétfőtől a kivitelező szakemberei elkezdik kialakítani az Üllői úti ideiglenes gyalogátkelőt, amelyen keresztül október második felétől megközelíthető a metróhoz vezető aluljáró bejárata, valamint a buszvégállomás. A munkák közúti forgalmi változással járnak. Tovább

Autómentes hétvége

Tovább

A szakszervezet csak reméli, hogy az intézkedés nem megy a minőség rovására.

Tovább

Hétfő délelőtt lezárják a pesti és a budai rakpartot

Tovább

Folytatódik a fővárosban a közterületek megtisztítása

 

Ezúttal Kelenföld vasútállomás környékére visszatérve szervezett közös köztisztasági és közrendvédelmi akciót a Budapesti Közlekedési Központ. A közlekedésszervező célja, hogy partnereivel szoros együttműködésben élhetőbbé tegye a főváros forgalmas köztereit, ezért kezdeményez rendszeresen a mindennapi alapfeladatok ellátásán felüli akciókat. Szeptember 22-én a Móricz Zsigmond körtér kerül sorra.

A BKK elkötelezett amellett, hogy a fővárosban közlekedők tisztább környezetben utazhassanak, és nagyobb biztonságban érezzék magukat. A társaság immár hagyománnyá vált kezdeményezése ezúttal ismét a XI. kerületi Etele tér és környékére irányult, ahol legutóbb tavaly októberben tartott ilyen akciót.

A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Köztisztasági és FŐKERT Kertészeti Divízió, valamint a BKV és a MÁV munkatársai szeptember 7-én, szerda éjszaka, majd szeptember 8-án, csütörtök reggel kézi és gépi erővel megtisztították az Etele teret, a kelenföldi villamosmegállókat, a környéken lévő buszvégállomásokat, továbbá a vasúti és metróaluljárót. A közös akcióban részt vett a Volánbusz, amelynek munkatársai támogatták a rendvédelmi szervek munkáját.

Jelentős szerep jutott a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak, amely a Készenléti Rendőrség támogatásával a főváros több forgalmas közterületén állandó rendőri jelenlétet biztosít. A Kelenföldi pályaudvart és környékét visszatérően ellenőrzik a rendőrök, akikhez bármilyen bűncselekmény vagy szabálysértés észlelése esetén fordulni lehet. Az összehangolt akcióból kivette a részét a rendészeti tevékenységet végző Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, ahogyan a kezdeményezést segítették Újbuda közterület-felügyelői, valamint a Menhely Alapítvány és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai.

 

A Kelenföld vasútállomás környékén tartott köztisztasági és közrendvédelmi akcióban részt vett:

  • a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divízió,
  • a Budapesti Közművek FŐKERT Kertészeti Divízió,
  • a MÁV Zrt.,
  • a Volánbusz Zrt.,
  • a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság,
  • a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság,
  • az Újbuda Közterület-felügyelet,
  • a Menhely Alapítvány,
  • a Magyar Máltai Szeretetszolgálat,
  • a BKV Zrt., valamint
  • a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.

 

Közös érdekünk Budapest tisztán tartása

A fővárosi közterek tisztaságát és biztonságát célzó kampányban a BKK ez idáig 17 helyszínen szervezett köztisztasági akciót. A Boráros tér, a Déli pályaudvar, az Örs vezér tere és a Batthyány tér rendkívüli megtisztítása után Kelenföld vasútállomás környékét is már másodszor tették rendbe a kedvező fogadtatású kezdeményezés keretében.

A BKK fontosnak tartja, hogy a főváros tulajdonában lévő közszolgáltatókkal, illetve állami és civil szervezetekkel együttműködve élhetőbbé tegye Budapestet. Ezért az FKF, a FŐKERT, a BRFK és a FÖRI közreműködésével tervezi további forgalmas közterek megtisztítását és a közbiztonság növelését. A „Tiszta és biztonságos Budapestért” kampányban szeptemberben a Móricz Zsigmond körtér (szeptember 22.), októberben pedig Újpest-központ (október 6.) és a Lehel tér (október 13.) kerülhet sorra.

Budapest tisztán tartása többszereplős feladat, amiből a főváros vállalatai és az egyes kerületi önkormányzatok mellett az ingatlantulajdonosoknak, valamint a lakosságnak is ki kell vennie a részét. A főváros közbiztonságának és köztisztaságának fenntartása közös érdekünk; a lakosok, illetve az ott közlekedők együttműködése és odafigyelése egyaránt fontos.

Forrás/képek: bkk.hu

Forgalomkorlátozások, ideiglenes változások

Tovább

Az autósoknak zárás, a gyalogosoknak, mikromobilitási eszközzel közlekedőknek nyitás Tovább

Szeptember 3-tól útfelújítás kezdődik

Tovább