Bejegyzés

November 10-én, csütörtökön a Lánchíd pesti hídfőit díszítő kőoroszlánok is visszatértek az eredeti helyükre. Ezalatt zökkenőmentes az átkelő felújítása: már elkészült az aszfaltozás, a próbaterhelés november 12-én, szombaton lesz. Ekkor ideiglenesen lezárják a Halász utca és a Döbrentei tér közötti rakpartszakaszt a közúti forgalom elől.

 

A pesti hídfőket őrző, egyenként több mint 10 tonnás oroszlánszobrok november 10-én, csütörtökön visszatértek a helyükre. A kőszobrokat daruval, három darabban emelték vissza a háromméteres gránittalapzatukra, ugyanúgy, mint budai társaikat október 18-án.

A pesti oroszlánok voltak az elsők, amelyeket tavaly elszállítottak egy újpesti műterembe „ráncfelvarrásra”. Annak köszönhetően, hogy a szakemberek csütörtökön gondosan elhelyezték talapzatukra az egyenként három sóskúti mészkőtömbből faragott szobrokat, már mind a négy Lánchíd-oroszlán ismét eredeti helyén őrködik.

A következő hetekben – budai társaikhoz hasonlóan – a munkaterületen illesztik és „ragasztják” össze a pesti szobrok mészkőtömbjeit is. A restaurátorok a kőkiegészítő habarccsal először a szoborrészletek közötti rések kérgét építik fel, majd homokkal kitöltik az üreget. Ezután ezeket a felületeket is patinázzák, vagyis addig mélyítik a színét, amíg eltüntetik a friss illesztés nyomait. Utolsó lépésként olyan végső felületvédelemmel látják el a kőoroszlánokat, amely késlelteti, hogy azok felületén újra szennyeződés jelenjen meg.

Az oroszlánok restaurálása több mint egy évig tartott, a munkákról tavaly novemberben és idén áprilisban is közleményben számolt be a BKK. Októberben – miután a budai szobrok már visszatértek – a pesti hídfőnél egy titokzatos oroszlán jelent meg: a több mint 850 ezer kocka felhasználásával épült LEGO oroszlánt azóta a Clark Ádám téren csodálhatják meg a városlakók és az idelátogatók.

 

Szombaton lesz a próbaterhelés, ideiglenesen megváltozik
a Budai alsó rakpart forgalmi rendje

A Lánchíd felújítása továbbra is az ütemterv szerint halad:

  • november 9-én, szerdán elkészült az átkelő aszfaltozása,ezután kerül sor a széleket borító öntött aszfaltcsíkok, valamint a szegélyek bevonatrendszerének kialakítására, továbbá az útburkolati jelek felfestésére;
  • november 12-én, szombaton lesz az átkelő próbaterhelése 24 darab, egyenként 20 tonnás teherautó részvételével; a próbaterhelés idejére ideiglenesen lezárják a közúti forgalom elől a Halász utca és a Döbrentei tér közötti rakpartszakaszt.

 

Élhetőbbé tesszük Budapestet: folyamatosan dolgoznak a hídon és környezetében

A Lánchíd felújítása már nem tűrt halasztást, ezért 2021 tavaszán elkezdődött az A-Híd Zrt. kivitelezésében a dunai átkelő rekonstrukciója. Hazánk egyik legfontosabb kulturális örökségének és jelképének korszerűsítése a tervek szerint 2023-ban fejeződik be.

A korszerűsítéssel kapcsolatos hírek, információk és aktualitások a www.lanchid.hu oldalon folyamatosan nyomon követhetők, és a felújítás eddigi jelentősebb eseményeit ezen a linken, idővonal formájában érhetik el.

Forrás/képek: bkk.hu

Jelentősen zöldebb lesz a megújuló Blaha Lujza tér, ahol folyamatban vannak a növénytelepítési munkák: november 8-án, kedden elkezdték ültetni a fákat a növénykazetták körüli térburkolatba. Eközben zökkenőmentesen halad a felújítás, a ligetes-fás találkozóhelyként újjászülető tér még az idén elkészül. Tovább

November 9-én, szerdán elkészült a Lánchid aszfaltozása. Az útpályát érintő építési feladatok közül a szegély bevonatrendszerének kialakítása, valamint az útburkolati jelek felfestése van hátra. A Lánchíd próbaterhelése november 12-én, szombaton lesz, ekkor ideiglenesen lezárják a Halász utca és a Döbrentei tér közötti rakpartszakaszt a közúti forgalom elől. Tovább

Jól halad a zuglói Vezér utca felújítása, ezért november 7-én, hétfőn a BKK átadja a forgalomnak az útszakasz Füredi utca felé vezető oldalát. Az érintett közösségi közlekedési járatok – a 31-es, a 131-es, a 144-es, a 231-es és a 231B autóbusz, valamint a 82-es és a 82A trolibusz – ismét az eredeti útvonalukon járnak. Tovább

A BKK és a Fővárosi Önkormányzat Vision Zero célkitűzésével összhangban biztonságosabbá válik az Attila út közlekedése. A közlekedési rend átalakítása azt célozza, hogy a jövőben senki ne szenvedjen súlyos sérülést, vagy veszítse életét az útszakasz kialakításából is fakadó közlekedési szabálytalanság miatt. Tovább

A BRFK és a BKK együttműködésének keretében kétnapos ellenőrzést tartottak a fővárosban. A hatóság munkatársai egy embert előállítottak, 54 járművezetővel szemben intézkedtek, több esetben pedig helyszíni bírásgot szabtak ki. Tovább

A Határ úti aluljáró akadálymentesítéséhez kapcsolódva a BKK átépíti az 50-es villamos végállomásánál lévő lépcsőt, amelyet az arra közlekedők október 22-étől, szombattól nem használhatnak. A munkák idején ideiglenes gyalogátkelőhely segíti az Üllői úton a metróállomáshoz vezető gyalogos-aluljáró, valamint a busz- és a villamos-végállomás megközelítését.

Újabb szakaszába lép a Határ út metróállomáshoz kapcsolódó gyalogos-aluljáró felújítása a BKK beruházásában. A kivitelező szakemberei befejezték az Üllői úti ideiglenes gyalogátkelő kialakítását, így október 22-étől, szombattól már azon keresztül közelíthető meg a metróhoz vezető aluljáró bejárata, valamint a Vak Bottyán utca irányából a busz- és a villamos-végállomás.

Az ideiglenes zebra kialakításakor a kivitelező elvégezte a szükséges közműkiváltásokat és térrendezést, egyúttal olyan forgalmi rendet alakított ki az Üllői úton, amely meghagyja a jelenlegi forgalmi sávok számát.

 

Az Üllői úti ideiglenes gyalogátkelő kialakításának oka, hogy a Határ úti aluljáró korszerűsítéséhez kapcsolódva a BKK – a liftek kialakításával egy időben – átépíti a lépcsőket is. Ezért nem használhatják az arra közlekedők a munkák első ütemének idején az 50-es villamos végállomásánál lévőt.

Mindeközben a Határ út metróállomáshoz kapcsolódó gyalogos-aluljáró felújítása ütemezetten zajlik:

  • a kivitelező szakemberei elbontották az utastérben a korábbi falburkolatot;
  • folyamatosan haladnak az üzemi terekben lévő bontási és építési munkákkal;
  • jelenleg az üzemi helyiségek falazását végzik, valamint
  • az 50-es villamos végállomásánál a liftet építik: már áttörték az aluljáró irányába vezető folyosó falát, jelenleg pedig a szigetelési munkák tartanak.

A korszerűsítésnek köszönhetően az aluljáró és a Határ út metróállomás is akadálymentes lesz.

 

Esélyteremtő Budapest: akadálymentes aluljárókat
az M3-as metró vonalára!

Az M3-as metró akadálymentesítésének részeként a Határ út metróállomás gyalogos-aluljárójának korszerűsítésével biztosítani lehet a kényelmesebb és biztonságosabb utazást a fővárosban közlekedőknek. A megújulás eredményeként a mozgásukban korlátozott ügyfelek, a babakocsival, a nagyobb csomaggal közlekedők is könnyebben elérhetik az állomást. A Határ úton felvonók épülnek a felszín és az aluljárószint között, hogy a peronokat mindenki akadálymentesen közelíthesse meg.

Forrás/fotók: BKK

 

 

 

Október közepére a Déli pályaudvar aluljárójában is megújult az utastájékoztatási rendszer. A Budapesti Közlekedési Központ az irányítótáblák, a kijáratokat jelző táblák, a környezeti helyszínrajz és a Déli pályaudvarról induló BKK-járatok sematizált térképének kihelyezésével segíti ügyfelei közlekedését az aluljáróban. Tovább

Október 18-án, kedden megszépülve tértek vissza az eredeti helyükre a Lánchíd budai hídfőit díszítő kőoroszlánok. Eközben zökkenőmentesen zajlik az átkelő felújítása: az útpálya új acélszerkezetére már felvitték a szigetelést és az azt védő aszfalréteget. A hídpályát a terveknek megfelelően decemberben visszaadják a forgalomnak. Tovább

Utolsó szakaszában jár a VIII. kerületi Somogyi Béla utca felújítása, ezért október 17-én, hétfőn a BKK visszaadta az utcát a közúti forgalomnak. Az ott lakók és az arra közlekedők az útszakaszt teljes egészében, vagyis a Gutenberg tértől az Europeum bevásárlóközpont parkolóházáig használhatják. A korszerűsítés a Blaha Lujza tér felújításához kapcsolódik, a még hátralévő munkák nem akadályozzák a gépjárműforgalmat. Tovább