Horváth György, a Voláncom Kft. ügyvezető igazgatója vitaindító cikkben fordul a többi fuvarszervezőhöz a tarifával, annak szerkezetével kapcsolatban. Felvetődik többek között az éjszakai tarifa bevezetésének ötlete is. Ez például, vagy az ünnepnapi tarifa azóta is tabu téma, pedig tőlünk kicsit nyugatabbra ez természetes, hiszen ezekben az időszakokban a munkavállalót kiegészítő bér illeti (illetné) meg. A taxis pedig – lássuk be – munkavállaló, még akkor is ha a munkaadója ő, saját maga. Ám ezt ’94-ben sem támogatták a tarifák kialakítói.  Tovább

Csak egy kisméretű csomag vihető a fedélzetre

Tovább

Azonosították és megbírságolták a sofőröket

Tovább

A most online formában hétvégenként ismét megjelenő sorozatot Bálint Sándor muzeológus, a Közlekedési Múzeum főmunkatársa, a téma szakértője készítette kifejezetten a Taxisok Világa részére. 75 részes, 1991-től 2004 decemberéig közölt sorozata felölelte a fővárosi személyszállítás történetét az 1870-es évektől egészen 1947-ig. A múlt megismeréséhez jó szórakozást kívánunk! A szerk.

 

Tovább

Később Hőlégballon Európa-Bajnokság

Tovább

Erőszakos demonstrációkra készülnek

Tovább

1994-ben már létezett a Volántaxi mellett az onnan kiváltak által létrehozott 6×6 Taxi. Ki gondolta volna, hogy a 25 éves cég, mely a ’60-as évek végén rengeteg ötlettel megújította a taxizást alulmarad majd a piaci versenyben, és sok más fuvarszervező sorsára jutva eltűnik. Ám ez a Demeter Misi által jegyzett írás még optimistán tekint a jövőbe. Tovább