Takarítás közben került elő

Facebookon keresik annak a talált tárgynak a gazdáját, ami a minap került elő egy taxiból, amely nagytakarításon esett át. A nem mindennapi eszköz bizarr, ám veszélyt rejtő is lehet – ismertette a történetet a Bors.

Időnként magazinunk is hírt ad olyan elképesztő élőlényekről, tárgyakról, eszközökről, amelyeket az utasok „felejtenek” távozásukkor az utastérben. Ezek a legszemélyesebbek, intimebbek is lehetnek, ám amit most találtak, az veszélyes eszköz, tovább gondolásra is okot adhat, miért volt az utasnál.

Taxisofőrünk belső nagytakarításra adta be autóját és a képen látható tárgy került elő. A sofőr nem emlékezett olyan utasra, akitől ez az oldalzsebben maradhatott volna.

A Facebookon létezik egy talált tárgyak csoportja, ahová a következő szöveget posztolt a fuvarozó:

„Ha ráismersz, hogy a tied, várlak SZERETETTEL. Nem emlékszem, hogy bármelyik utasom szalonnát evett volna mellettem, gőzöm sincs milyen szándékkal lehetett a kezed ügyében ez picike önvédelmi eszköz.”

Elsőre persze valóban viccesnek tűnhetett a helyzet, ám a kommentek hamar átfordultak a poénosból komolyba, egyesek szerint az eszköz akár bűnjel is lehet.

Az adminisztrátorok le is zárták a hozzászólások lehetőségét, felszólítva a sofőrt, hogy vigye be a rendőrségre a kést.

Itt tartunk most. Amennyiben az esetnek lesz folytatása, beszámolunk róla.

Cash/fotó: Facebook