Hét monitorral kezdték

 

Rádiós és televíziós bejelentkezéseikből tájékozódtak évtizedeken keresztül a budapesti közlekedők. Negyven éve alakult meg a FŐVINFORM. Minden információval rendelkeztek Budapest forgalmi helyzetéről, útfelújításairól, és ezeket osztották meg az utazóközönséggel. A digitalizáció korában még ma is évente 25.000 rádióadásban mondják el a BKK Info munkatársai a legfrissebb közlekedési híreket.

Több mint 40 éve, egészen pontosan 1982. május 1-én alakult meg a FŐVINFORM, azaz a Fővárosi Önkormányzat Közlekedési Információs Központ, amelyet ma már BKK Info néven ismerhetnek a fővárosban közlekedők. A kerek évforduló alkalmából ünnepélyes rendezvényt tartott a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), amelyen a jelenlegi és volt munkatársak mellett az együttműködő partnerek is részt vettek. A BKK vezérigazgatója és a BKK Info vezetője idézte fel az információs központ elmúlt évtizedeit.

„A FŐVINFORM azért jött létre, hogy friss, megbízható információkat gyűjtsünk össze egy helyen, és mindezt a közlekedésbiztonság, illetve a közlekedési kultúra fejlesztése érdekében” – árulta el a FŐVINFORM alapítója az ünnepi rendezvényen. Rosta Marian hozzátette: a sajtómegjelenéseken kívül negyedéves magazinokat is készítettek, amelyekben a nagy horderejű témákat dolgozták fel.

Az első években 7 monitorral követték a főváros közlekedési helyzetét, a Kiskörúton belül helyezték ki azt a 30 kamerát, amelyeken élő képet kaptak a belváros forgalmáról. A FŐVINFORM munkatársai – főként mérnökök – a BKV forgalomirányító központjában dolgoztak, itt volt a diszpécserközpont, a forgalomtechnika és a BRFK baleseti helyszínelő csapata is.

„A digitalizáció felgyorsulása óta már nemcsak az autóval közlekedőknek, hanem a közösségi közlekedést használóknak is az az érdeke, hogy a megszokott közlekedési rend változásairól mielőbb értesüljenek” – mondta a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója. Dr. Walter Katalin kiemelte, hogy egy lezárásokkal járó felújítás térségéből hatékony kommunikációval el lehet terelni a forgalmat, megtakarítva ezzel az utasoknak nem kevés időt, költséget és a torlódások csökkentésével visszaszorítható a levegőbe jutó károsanyag-kibocsátás is. A BKK vezetője jelezte, hogy a közlekedési információk digitalizálásával idén már több autós navigációs alkalmazásban is a BKK Infótól származnak a forgalmi változások koordinátái.

 

A digitalizáció korába lépve

A BKK Info is kerek évfordulót ünnepel, a közösségi közlekedés megszervezésével és irányításával járó feladatokkal együtt tíz éve került át ez a tevékenység is a BKK-hoz.

„Mára több mint 600 kameraképen követik a teljes város forgalmát a BKK Info munkatársai az év minden napján, és a közösségi közlekedés járművezetőitől is érkeznek információk a központba a forgalmi fennakadásokról” – hangsúlyozta Kardos Zoltán. A BKK Info vezetője hozzátette: „A digitális és mobileszközök korában még ma is évente 25.000 rádióadásban mondják el a BKK Info munkatársai a legfrissebb és legfontosabb közlekedési híreket.”

A BKK híreivel együtt éves szinten több mint 8.000 közlekedési változásról kapnak tájékoztatást az utasok a különböző kommunikációs felületeken, beleértve az év elején útjára indult és rövid idő alatt népszerűvé vált BudapestGO alkalmazást is – derül ki a tájékoztató anyagból.

Cash/fotó: BKK