Igaz, most kissé belelkesedtem, s izgalmas ételeket készítettem, de lehet, hogy sokan most csak olvastok, esetleg kacérkodtok a gondolattal, hogy kipróbáljatok néhány új dolgot. Ám lehet, hogy jó vidéki gyereknek, vagy keletjáró turistának nem mondok újat ezekkel az ételekkel.

Szóval ott kezdeném elébb, hogy némi munkák ismét az Alföldre szólítottak, nem messze a Tisza partjától, szép, napsütéses időben. Dolog végeztével a fasor szélén észlelém ám, hogy gyönyörű szép csalános növekszik.

Ötlettől vezérelve – mivel kesztyűm is volt,- hát szedtem egy szatyor friss csalánlevelet, amihez fejben már receptem is volt.

A csalánt  a konyhában megmostam, lecsepegtettem, majd egy maroknyira forró vizet öntöttem, legyen elébb egy jó csalán teám, kiskanálnyi mézzel. Ez igen egészséges ital a szervezetnek, s már régen nem kóstoltam. Ezek után kezdeményeztem egy tejszínes csalán-krémlevest, a következőképpen.

Kevés olíva olajon és vajon egy kis fej aprított hagymát és egy gerezd fokhagymát pirítottam, majd reá vetettem a laskára vágott csalán leveleket, s egy deci száraz, fehér borral meglöttyintve pároltam. Alaplé hiányában egy leveskockát dobtam bele, s felengedtem mintegy 6 deci vízzel, így forrt egy darabig. Ekkoron sóztam,  borsoztam, s adtam még hozzá kis kanálnyi őrölt szerecsendiót, valamint egy kanálnyi medvehagyma pestót is, amit még tavasszal tettem el. Ekkor, az állagát figyelembe véve, egy kevés keményítővel kicsit sűrítettem, valamint hozzá öntöttem egy deci főzőtejszínt  is.  Ezután már csak a botmixer következett, hogy krémesre pépesítsem a levest. Tálalásnál díszítettem kevés tejföllel, pár csepp tökmagolajjal, s szórásnyi szezám-maggal. Nos, az történt, hogy az egész elfogyott, nem maradt semmi másnapra, megérte a fáradozást.

Aztán következett egy ázsiai étel, lehet Thai, Kínai, vagy Vietnámi az elnevezése, mivel hasonlóan készítenek ilyetén fogást, szóval sertés csíkokat pirítottam.

Az étel amúgy egyszerű, csak sok az összetevője, előkészülete, de aztán meg szinte kapkodni kell a műveletekkel, hogy a végeredmény friss, roppanós legyen.

Felsorolom, mi minden került bele, de megjegyezném, hogy az alkatrészek felcserélhetők, akár elhagyhatók, azt használunk, ami van. Tehát: sertéshús csíkozva, olaj,  ázsiai tésztaféle, hagyma, fokhagyma, gyömbér, paprika, káposzta, áztatott fafül-gomba, babcsira. A fűszerek: só, bors, “ötfűszer” keverék, szójaszósz, csípős csili, keményítő, és(!) Na-glutamát /MSG/!

Az utóbbiról talán többen hallottak ezt-azt, ez az úgynevezett ízfokozó anyag, amit a keleti konyha szívesen használ, mert valóban segíti az íz érzékelését,  tehát finomabbá tesz az ételt. Persze ebből nem kell sok, egy mokkás kanálnyi elég.

Tehát, a húst megforgatom kukorica-keményítőben, majd forró olajon pirítom pár percig. Ekkor kiszedem, s az olajra jöhetnek a zöldek, ha lehet, keménységi sorrendben, s mindent csak pár percig pirítok.

Közben az említett fűszereket hozzáadom, visszateszem a húst, meglocsolom szójával, csípős csilivel, s hogy ne legyen túl száraz, egy kanálnyi vízben oldott keményítőt is adok hozzá. Közben a kínai tésztát főztem, csak 4 percig, s leszűrve ezt is belekevertem, a végén gazdagon vágott petrezselyemmel hintettem. Mivel volt még csípős csirkeszárnyam, hát ezzel együtt tálaltam, s régi szokásomhoz híven pálcikával falatoztam a keleti ételt.

Még megjegyezném, hogy tehetünk bele rizstésztát is, de azt nem is kell főzni, csak pár percre forró vízbe áztatni, s leszűrve már mehet is az ételbe.

Még egy gondolat, ez az étel akkor igazán jó, ha minél erősebb. Már aki szereti.

Remélem felkeltettem az érdeklődést, jó étvágyat kívánok:

Soós István ex City-22, a fakanalas