Vannak ritkán főzött, de általában kedvelt ételeink, mint például a szalontüdő, vagy a csülkös pacal, ami hűvös időben különösen jólesik. A szalontüdőt emlegettem még tavasszal, most pedig a csülkös pacalról verselek nagy lelkesedéssel. Utána azért még egy fánkot is sütünk, baracklekvárral.

 

Nos, kezdjünk egy kiló előkészített pacallal, amihez kell szintén egy kiló nyers csülök. A pacalt előfőzöm úgy tíz percig, majd leszűröm. A csülköt felkockázom. Két kanál zsírban pirítok 20 dkg. aprított hagymát, mellé egy paprika és egy paradicsom is kerül, majd rádobom a pacalt. Fűszerezem is, kap sót, borsot, köményt, kevés majoránnát, s két  babérlevelet.

Úgy fertály óra múltán hozzáadjuk a csülköt is, valamint 4-5 gerezd aprított fokhagymát, s piros paprikát bőven. Felöntjük kevés vízzel, s lefedve főzzük, időnként kevergetve, hogy le ne égjen. itt megjegyzendő, hogy készülhet füstölt csülökkel is, vagy ehhez az alaphoz is adhatunk füstöltborda-darabokat is, ízlés szerint. A nagyon kemény recept szerint a végén még velővel is lehet megtoldani, de ez már igen tömény a gyomornak, bár finom.

(Igaz, ehhez a sok fröccs is kevés lehet, táposok bilagittal javíthatnak.)

No, de térjünk vissza a lábasunkhoz. Úgy jó másfél óra múltán lassan elkészülünk, de a kóstolás utat mutat, mi hiányzik még. Ha az ízek rendben vannak, a hús puhul, akkor még ráöntünk két deci vörös bort, s ezzel készre főzzük. Tálalásnál adhatjuk magában, friss kenyérrel, de én kínáltam hozzá némi főtt krumplit, és igen jó hozzá a savanyú káposzta és erős paprika, valamint fröccs bőven.

Káposztát is adhatunk hozzá

Ha ebből két tányérral betoltunk, már nagy baj nem lehet.

Ám ekkor még bedobhatjuk a meglepetést, egy friss, omlós szalagos fánkot!

Itt megadok pontos mennyiségeket is, ami 15-16 darab fánkhoz szükséges

.25 dkg liszt,

1,5 dl tej

1,5 dkg élesztő

1 nagy kanál porcukor

2 tojás sárgája

3 dkg vaj

1 cl rum/vodka/

csipet só, olaj a sütéshez

A langyosított tejbe egy kevés cukrot teszünk és belemorzsoljuk az élesztőt, megvárjuk hogy felfut.

A két tojás sárgáját a porcukorral felverjük, majd hozzáadjuk az olvasztott vajat, s ezt a lisztbe öntjük, valamint a futtatott tejet is.  Most jól összegyúrjuk a masszát, ami nem túl kemény. Ha mégis, kevés tejjel segíthetünk. Letakarjuk, s kelesztjük meleg helyen, akár egy órát is.

Pogácsa formára szaggatom a tésztát

Ha megkelt, deszkán kigyúrjuk, jó egy centi vastagra, s pogácsa formával kiszaggatjuk, majd letakarva még kelesztjük 10-15 percet.

A szalagos fánk oldalán sütés után egy világos szalag marad

Ekkor jöhet a sütés. Közepesen forró olajban sütjük úgy, hogy a tésztába az ujjunkkal egy mélyedést nyomunk, s ezzel lefelé tesszük az olajba. Lefedve sütjük, hogy a gőze segítsen emelkedni, majd megfordítjuk, de ekkor már fedő nélkül fejezzük be. Vigyázzunk, mert hamar pirul, s a legszebb, ha aranysárga marad.

Baracklekvárral a legfinomabb

Kínálásnál porcukrozzuk, illetve a legfinomabb sárgabarack lekvárral. Ne feledjem, attól szalagos, hogy a sütés során középen egy világos szalag keletkezik – ha jól dolgoztunk.

Jó étvágyat kívánok hozzá:

Soós István ex City-22 a fakanalas