Mintegy 200 millió forintnál tartottak

 

A Nagyatádi Járási Ügyészség, jelentős kárt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat két Csongrád-Csanád megyei férfival szemben. Ők ismert cégek nevében csaltak ki jelentős összegeket más vállalkozásoktól, míg további 18 embernek a kicsalt pénzekkel összefüggő pénzmosás miatt kell bíróság elé állnia – írja közleményében az ügyészség.

A büntetett előéletű vádlottak megállapodtak abban, hogy különböző, az interneten fellelhető cégektől fognak pénzeket kicsalni, akiknek olyan termékeket – így különösen gázolajat és műszaki cikkeket – fognak kedvező áron megvételre felajánlani, melyekkel a vádlottak ténylegesen nem rendelkeznek. A férfiak megállapodása szerint az írásbeli ajánlatokat Magyarországon széleskörűen ismert cégek nevében fogják megküldeni, majd a sikeres tévedésbe ejtés után, kibocsátott számlákon leutánozzák ezen vállalatok arculati elemeit, illetve internetes megjelenését is.

A megtévesztett cégek megkeresésével párhuzamosan az elkövetők több álláshirdetést is feladtak, majd a jelentkezőktől a munkaszerződés előkészítésének ürügyén megszerezték a bankszámlaszámukat, melyeket a „klónozott díjbekérőkön” használtak fel azért, hogy a megtévesztett cégek erre utalják át a pénzeket.

A fondorlatos elkövetési módot a férfiak még azzal is szövevényesebbé tették, hogy a munka ígéretével becsapott személyeket rávették arra, hogy „próbamunkaként” a számlájukra érkezett pénzeket vegyék le és vigyék el egy – a vádlottak lakóhelyéhez közeli – lakatlan külterületi részre. A munkára jelentkezőknek a pénzek átutalásának és átadásának körülményeiből már tudniuk kellett volna, hogy bűncselekményből származó vagyon elidegenítésében vesznek részt, cselekményük nyomán ugyanis a kicsalt pénz útja követhetetlenné vált. Közreműködésük miatt velük szemben gondatlanságból elkövetett pénzmosás vétsége miatt emelt vádat az ügyészség.

A bűncselekmények elkövetésében vezető szerepet játszó két férfi ezzel a módszerrel összesen 67 vállalkozást ejtett tévedésbe, akiknek összesen 76 millió forint kárt okoztak. A legnagyobb összegű, több mint 9 milliós kárt éppen egy Somogy megyei székhelyű vállalkozás szenvedte el. A vádlottaknak voltak sikertelen csalási kísérletei is, melyekkel további 116 millió forintot próbáltak meg kicsalni az egyes cégektől.

A kiemelkedő tárgyi súlyú csalásokat elkövető férfiak a nyomozás jelentős részében letartóztatásban voltak, egyikük azóta más ügyben kiszabott jogerős börtönbüntetését tölti, míg társa bűnügyi felügyelet alá került.

Az ügyészség a Nagyatádi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a bűncselekményben vezető szerepet játszó vádlottakkal szemben börtönbüntetés, pénzbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására, illetőleg korábbi felfüggesztett szabadságvesztéseik elrendelésére tett indítványt, míg a csalásból származó haszon realizálásában közreműködő további 18 vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

A fotókat Nagyatádi Rendőrkapitányság készítette a férfiak által megszerzett készpénz egy részének felkutatásáról – olvasható a tájékoztató anyagban.

k.z.t./fotó: rendőrség