Novembertől kezdődhetnek a kialakítások

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdai közleményében a parlamenti és stratégiai államtitkár kifejtette: két közúti Ipoly- és egy kerékpáros Duna-híd építése kezdődik meg a leghosszabb közös határszakaszon.

Az Ipoly Nógrád megyei szakaszán Drégelypalánk-Ipolyhídvég és Őrhalom-Ipolyvarbó között épülnek új hidak egyenként 1,7 milliárd forintból. A kivitelezési közbeszerzési eljárások lezárultak, a vállalkozói szerződések hamarosan hatályba lépnek. A munkaterületeket akár már novemberben átadhatják, az építkezések befejezése 2023 végére várható.

A Győr-Moson-Sopron megyei Dunakiliti és Doborgaz között gyalogos és kerékpáros Duna-meder híd épül, mindkét oldalon csatlakozó ártéri hidakkal. A beruházás teljes költsége 1,9 milliárd forint. A magyarországi létesítmények kivitelezőit már megtalálták. A munkálatok szintén 2023-ban fejeződhetnek majd be.

A drégelypalánki átkelő üzemeltetését és fenntartását a magyar, a másik két hídét a szlovák fél végzi. A szükséges rekonstrukciós munkálatok feltételeit a két ország közösen biztosítja.

Schanda Tamás kiemelte: „a szomszédos országokkal közös közlekedési beruházások egyszerre szolgálnak gazdaságélénkítési, turizmusfejlesztési célokat, és nemzetpolitikai szempontból is rendkívüli jelentőséggel bírnak. A szlovák féllel való együttműködésünk az elmúlt években még magasabb fokozatba váltott, az M 15 autóút négysávosításának köszönhetően most már teljes értékű sztrádakapcsolat köti össze Budapestet Pozsonnyal.

A komáromi Monostori híd átadásával a korábban 100 kilométeren hiányzó teherautós átkelésre teremtettünk lehetőséget a Dunán. Az M30 befejező szakaszát Miskolctól Kassa irányába idén adjuk át a forgalomnak, ezzel Magyarország öt évvel a határidő előtt, elsőként építi meg a Via Carpatia közép-európai gyorsforgalmi folyosó összes rá eső elemét. Az előkészítés alatt álló varsói gyorsvasúton pedig kevesebb, mint két óra alatt vonatozhatunk majd a magyar fővárosból Pozsonyba.”

Az államtitkár emlékeztetett: „a Pest megyei Ipolydamásd és Helemba között már dolgoznak az új átkelőn. Az Ipoly-híd acél főtartóit szeptember végén emelték be a helyükre. 2023-ban tehát összesen négy híddal nyitunk új utakat az északi szomszédok, a határmenti magyarlakta területek felé” – derül ki közleményből.

Cash/fotó: hidlap.hu