Véget ér a német autópályákon is a száguldozás

 

A német autópályákat azt tette igazán vonzóvá, hogy jelentős részén nem volt generális sebességkorlátozás. Az új német kormány vélhetően véget vet a zabolátlan száguldozásnak, bárki is alakítson kormányt, elkötelezett híve a 130 km/óra sebességkorlátozásnak – írja az angol nyelvű német The Local hírportál.  

A Tempolimit bevezetése mellett két nyomós érv szól: az egyik, hogy csökkentené a súlyos balesetek számát, a másik, hogy jelentősen mérsékelné az autópályákról származó szén-dioxid-kibocsátást. Az ötlet bírálói szerint az autósoknak joguk van ahhoz, hogy gyorsan vezessenek és a német autópályák a nagy tempó ellenére biztonságosak. További fontos körülmény, hogy Európában már csak a német autópályákon nem vezették be a 130-as korlátozást. Akármilyen kormány is jön, a közlekedési politika az egyik legfontosabb szakpolitikája lesz.

A Zöldek sok évvel ezelőtt elkötelezték magukat a sebességkorlátozás mellett. A párt társelnöke, Robert Habeck nemrégiben azt mondta, amit kormányra kerülnek, első intézkedésük lesz ennek bevezetése. A szociáldemokrata SPD, amelynek kancellárjelöltje, Olaf Scholz a legesélyesebb arra, hogy átvegye Angela Merkeltől a kancellári stafétabotot, szintén támogatja a korlátozást. A liberális FDP, amely szintén biztosan számíthat a kormányzati szerepvállalásra, nem izgatja magát ezen a kérdésen, ám vélhetően nem ebben akasztana bajszot a Zöldekkel. Ha esetleg a CDU/CSU lenne a kormány legnagyobb pártja az SPD helyett, akkor nagyobb lenne az ellenállás az ötlettel szemben.

A Focus Online úgy tudja, hogy ha SPD-FDP-Zöldek koalíció alakulna, akkor az utóbbi párt meg akarná szerezni a közlekedési minisztériumot, amelynek az élére Cem Özdemir az esélyes jelölt. A Zöldek onnan indítanák az alkut, hogy a városokban legyen az alapvető sebességhatár a 30 kilométer/óra, az alsóbbrendű országutakon pedig a 80 kilométer/óra. Az ügy súlyát jelzi, hogy sajtóinformációk szerint Christian Lindner, az FDP elnöke, aki inkább a konzervatív CDU/CSU-val „házasodna”, mint az SPD-vel, azzal próbálta elcsábítani egy CDU/CSU-FDP-Zöldek koalícióba az utóbbi pártot, hogy megígérte: pártja támogatni fogja a Tempolimit bevezetését.

Ami a nagyközönséget, azaz a közvéleményt illeti, úgy tűnik, változik a közhangulat. Egy 2019-es felmérés eredménye szerint a németek 70 százaléka akkor még elutasította az autópályákon bevezetendő sebességkorlátozást, míg egy idén készült közvélemény-kutatás szerint immáron 64 százalékuk támogatná. A frankfurti Giulio Mattoli közlekedési szakember szerint éppen ideje bevezetni a 130-at. A német környezetvédelmi intézet (UBA) becslése szerint ez a változás évente 1,9 millió tonnával csökkentené Németország szén-dioxid-kibocsátását. Ha 100 kilométer/órára vinnék le a limitet, az 5,4 millió tonna csökkenést hozna.

A szakértő attól tart, hogy mivel a politikai pártok között nincs egyetértés a sebességkorlátozás bevezetéséről, az ügy egyfajta kultúrharchoz vezethet a német társadalom bizonyos rétegeiben és a mádiában. Egyesek szerint a Tempolilmit ügye a fegyvertartáshoz fűződő jog körüli amerikai vita németországi megfelelője lehet. Kiderülhet, hogy a sebességkorlátozás ellenzői milyen magasról tesznek arra, hogy Európa más országaiban milyen szabályok vannak érvényben, és milyen makacsul ragaszkodnak ingatag érveikhez a zabolátlan száguldás mellett a közpénzből fenntartott, közútnak minősülő autópályákon – olvasható az összeállításban.

Cash/fotó: twitter.com