Vaddisznó okozott balesetet az M7-es autópályán

 

Hiába a kerítés, a vadháló, a vaddisznót semmi sem állította meg, még az sem, hogy több személygépkocsi is elütötte az M7-sen keddre virradóan. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a nem mindennapi találkozót kisebb sérüléssel megúszták a résztvevők. A vaddisznó mindezek után tovatűnt az éj homályában.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Sajtóügyeletesének tájékoztatása szerint: 2021. szeptember 14-én 03 óra 50 perckor az M7-es autópálya baloldali pályaszakaszán – vagyis Pest felé tartó oldalon – a 24 kilométerszelvénynél, Tárnoknál, a pályán keresztbe szaladt egy vaddisznó, amit elütött egy Ford személygépkocsi, és a mellette haladó Toyota taxi. A két autó mögött haladó jármű a szalagkorlátnak ütközött és a tetején landolt. Az egész balesetet előidéző vaddisznó, miután ketten is elütötték, elhagyva a helyszínt, tovaszaladt. Strapabíró állat. (Volt?)

Azt hiszem abban megegyezhetünk, hogy az autópályán 130-nál felbukkanó vaddal szemben semmi esélyünk. Az mégis elgondolkodtató, hogy az ilyen kiemelt közutakat nem kellene-e jobban védeniük az üzemeltetőknek. Azt értem én, hogy elvileg van vadháló, kerítés, de mint a példa mutatja, mégis kijátszva a fenntartó éberségét, a vaddisznó valahogy csak bejutott a sztrádára. Most „csak” anyagi káros balesetet okozva, de ebbe bele is halhattak volna más esetben.

Arról nem is szólva, ha nem hajnali négy előtt érkezik a vad, amikor a forgalom is kicsi, milyen tömegkarambol lett volna ennek a vége?!

Minden esetre érdekes játszma következik az autópálya üzemeltetője, a vadásztársaság a biztosítók és az érintettek között. Ha volt vadbalesetre is kiterjesztett cascója az autósoknak, úgy csak az önrész után kell majd szaladgálni, valószínűleg a bíróságra. Ha nem volt, az bizony „zsebbenyúlós” folyamatot jelent majd.

Azért kisebb torlódást a baleset így is előidézett. A mentésben az érdi hivatásos és a martonvásári önkéntes tűzoltók vettek részt.

k.z.t./fotó: baleset-info.hu