Napi csúcs Zalában

 

Erre már az egyenruhás pontozó bírák is csettintettek, hiszen lakott területen kívül, 90 km/h helyet 194-el suhanni az egy bátor gyakorlat és egyáltalán nem veszélytelen a többi közlekedőre nézve sem. Ezért értékelték nyolc büntetőpontra és kettőszázezer forint bírságra a mutatványt a rend őrei – derül ki a police.hu híréből.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai az idegenforgalom miatt megnövekedett forgalmat lebonyolító, balesetveszélyes útszakaszokon folyamatosan végeznek ellenőrzéseket, melynek célja a sebességtúllépések visszaszorítása, a közúti közlekedési balesetek megelőzése, ezáltal a közlekedésbiztonsági helyzet javítása.

Jelentősen túllépte a sebességhatárt az a járművezető, aki 2021. augusztus 13-án a 61-es számú főútvonalon közlekedett Nagykanizsa térségében a megengedett 90 km/h sebesség helyett 194 km/h sebességgel, veszélyeztetve magát és a közlekedésben résztvevő többi járművezető testi épségét is. A sofőrrel szemben az egyenruhások kétszázezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki, ami mellé nyolc büntetőpont is társult.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a sebességhatárokat, minden esetben tartsák be, a közlekedés szabályinak megsértése súlyos és visszafordíthatatlan következményekkel járhat! A helyes közlekedési magatartással megelőzhetők a közúti tragédiák – olvasható a rendőrség honlapján.

k.z.t./fotó: police.hu