Műszaki hiba után, most egészségügyi vészhelyzet

A héten immáron másodszor történt kényszerleszállás Ferihegyen. Kedden a Wizz Air Tirana-Berlin járata szakította meg útját műszaki hiba miatt, csütörtökön a Pegasus légitársaság Isztambul-Amszterdam járatán lett rosszul egy holland férfi, akin nem sikerül segíteni, elhunyt – derül ki a Budapest Airport közleményéből.

 

Rosszul lett egy 67 éves utas a Pegasus légitársaság Isztambul-Amszterdam járatán csütörtök délelőtt, emiatt a gép Budapesten megszakította útját. Az utas életét nem sikerült megmenteni.

A holland állampolgárságú férfi újraélesztését már a levegőben megkezdték az utasok és a személyzet, majd a repülőgép leszállását követően a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren működő egészségügyi szolgálat, az Airport Medical Service azonnal folytatta az életmentő beavatkozást.

Közel 45 percen keresztül küzdöttek az utas életéért, de a gyors és szakszerű beavatkozás ellenére sem sikerült megmenteni – írta a Budapest Airport

A másik estnél, műszaki hiba miatt szakította meg útját Budapesten a Wizz Air Tiranából Berlinbe tartó járata kedden – tájékoztatta magazinunkat a légitársaság szóvivője.

Radó András elmondta:: a Wizz Air W66611-es számú járata, fedélzetén 180 utassal gond nélkül, biztonságosan szállt le a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren. A Wizz Air egy másik géppel tovább szállította a német fővárosba az utasokat, akik addig a tranzitban várakoztak. Ez idő alatt a légitársaság étellel és itallal látta el az utazókat. Ugyanakkor a szóvivő cáfolta azokat a felröppent híreket, miszerint kigyulladt a repülő egyik hajtóműve illetve tűz ütött ki a fedélzeten.

k.z.t./fotó: bud.hu