Heves megyében helikoptert is bevetettek

 

Idén a tavalyinál korábban kezdődött a parlagfű virágzása, jelenleg megyénkben is szórja a pollent. A parlagfű elleni védekezés több mint egyszerű gyomirtási feladat, az állampolgárok egészségét védő társadalmi kötelezettség is – hívta fel a figyelmet dr. Kadlott Csaba főigazgató a Heves Megyei Kormányhivatal légi felderítését megelőző sajtótájékoztatón.

Gyöngyös, 2021. augusztus 6.
Repülési útvonalat egyeztetnek a Heves megyei kormányhivatal munkatársai Gyöngyös közelében 2021. augusztus 6-án. Ezen a napon helikopteres parlagfû-felderítést végeznek Heves megyében a Belügyminisztérium és az Agrárminisztérium támogatásával.
MTI/Komka Péter

Elhangzott: a Készenléti Rendőrség helikopterével egyetlen nap alatt vizsgálják át a megye teljes mezőgazdasági területét, az azonosított parlagfű-foltokat pedig később földön, helyszíni utóellenőrzésekkel is pontosítják.

A kormányhivatal elsődleges célkitűzése, hogy segítsük a földhasználók önkéntes jogkövető magatartását, ugyanakkor feladatunk – a külterületeket érintően – a parlagfű elleni védekezési kötelezettség betartásának helyszíni ellenőrzése is – mondta dr. Kadlott Csaba főigazgató, hozzátéve, hogy az egynapos légi felderítés hatékonyabbá teszi az október végéig tartó hatósági munkát.

Kiemelte az állampolgári bejelentések fontosságát is, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által működtetett Parlagfű Bejelentő Rendszeren keresztül érkezett jelzéseket ugyanis minden esetben kivizsgálják a szakemberek.

A Földhivatali főosztályvezetője, dr. Boncz László emlékeztetett: a parlagfű virágzásának és a magérlelésének megakadályozása a földhasználó feladata. Mint mondta, az adatok azt mutatják, hogy megyénkben tavaly ténylegesen csökkent a fertőzött külterületek nagysága, és a gazdálkodók többsége figyelmet fordít az allergén gyomnövény elleni védekezésre.

Idén a parlagfű virágzása az előző évhez képest korábban kezdődött, jelenleg megyénkben is a pollenszórás stádiumában van.

MTI/Komka Péter

Huszárné Bodor Éva, a Növény- és talajvédelmi osztály vezetője szerint ebben az időszakban a legnagyobb parlagfűgócpontokat a gabonatarlók jelentik, ezért a sajtótájékoztatón is felhívta a gazdálkodók figyelmét a tarlóhántás fontosságára és a különböző védekezési módszerek megfelelő kombinációjára.

Amennyiben a helyszíni ellenőrzés azt állapítja meg, hogy a földhasználó nem tett eleget a parlagfű elleni védekezési kötelezettségének, hivatalból hatósági eljárás indul ellene. A bírság összege akár 5 millió forint is lehet – tette hozzá.

Cash/fotó: MTI