A spanyolok után a németek is bevezetnék

 

Hazánkban egyelőre nincs rá jogszabály, hogy lakott területen belül általánosan bevezethető legyen a 30 km/h sebességkorlátozás. A spanyoloknál már szinte minden belvárosi rész korlátozott, míg a németek hét városa szövetkezett a tempó limit bevezetése mellett. 

Sokan azt hihetik, hogy ez a kezdeményezés a gépjárművezetők ellen irányul, pedig az akció kezdeményezői már többször hangsúlyozták: mindez a gyalogosok, kerékpárosok védelmét szolgálja. Ez a magyarázat is elfogadható, ugyanakkor az is tény, hogy a baleset-megelőzéssel foglalkozó szakemberek azért is támogatják a sebességkorlátozást, mert statisztikailag alátámasztott, 50 km/h sebességnél egy gyalogos baleset halálos kimenetele 90 százalékos, míg ugyanez az arány 30 km/h-nál 10 százalék. Márpedig a 2030-ra vállalt uniós vállalását csak úgy fogják tudni teljesíteni a tagállamok, ha igen szigorú szabályokat léptetnek életbe.

A spanyol közlekedési hatóság (DGT) az új egységes novemberi központi szabályozás szerint: minden olyan városi autóúton, ahol haladási irányonként egy sáv van, nem lehet 30 kilométer/óránál gyorsabban hajtani. Ott, ahol a járda és az úttest egy szintben van, a korlátozás 20 kilométer/óra. Az önkormányzatoknak joguk van egyéni döntéssel adott útszakaszokon fenntartani az óránkénti 50 kilométeres sebességhatárt.

A spanyol városi utak mintegy 70 százalékán óránkénti 30 kilométeres sebességkorlátozás lépett hatályba.

Több német város is bízik abban, hogy mihamarabb bevezethetnek ilyen korlátozásokat. Hét német nagyváros – Aachen, Augsburg, Freiburg im Breisgau, Hannover, Lipcse, Münster és Ulm azt szeretnék, ha szinte teljes területükön harmincas övezetet jelölnének ki, azaz egy-két főutat leszámítva az egész városban maximum 30 kilométer/órával közlekedhetnének a járművek.

Ennek bevezetésére egyelőre nincs lehetőségük a német jogszabályok miatt, de abban bíznak, hogy az őszi választások után elindíthatják a pilotprojektet. A városvezetők célja a biztonságosabb és a környezetbarátabb közlekedés.

Jelenleg csak egyes helyszínekhez, útszakaszokhoz kapcsolódóan lehet bevezetni harmincas övezeteket (Tempo 30 zónákat) Németországban, ezen szeretne változtatni a hét város vezetése. Mint mondják, ezzel a korlátozással nem az autósokkal szeretnének kitolni, hanem a saját polgáraik számára hoznának létre biztonságosabb, zöldebb környezetet.

A kezdeményezés szerint a harmincas sebesség mellett az utak biztonságosabbá válnának a gyalogosok és a kerékpárosok számára is, az autók károsanyag-kibocsátása és zajszennyezése pedig csökkenne – írja az Automobilwoche.

Cash/fotó: Facebook