Duplájára is nőhet a beszállási idő

 

A repülőterek és légitársaságok attól tartanak, hogy az uniós védettségi igazolvány ellenőrzése miatt jelentősen lelassul az ügyintézés a repülőtereken.

Kaotikus helyzetek alakulhatnak ki, és akár órákkal meghosszabbodhat az utazási idő.

A szövetségek közös levélben fordultak az uniós tagállamok kormányaihoz, hogy a digitális Covid-kártyák, zöld útlevél egységes kezelését szorgalmazzák. Szerintük ugyanis nagy az esélye, hogy az igazolványokat tagországonként eltérően ellenőrzik majd.

A szakmai szervezetek azt is aggasztónak tartják, hogy a heteken belül várhatóan megugró forgalom mellett leolvasó állomásokat kell üzembe helyezniük. Ehhez támogatást várnak a kormányoktól, ugyanakkor attól tartanak, hogy nagyon le fog lassulni a reptéri ügyintézés.

A reptéri ügykezelés már egyébként is megduplázódott a járvány előtti időszakhoz képest. Az egykori egy-másfél óra helyett lassan már közel jutottak a 3 órához, amennyivel az indulás előtt meg kell jelennie az utasnak. Ha mindez növekvő forgalom mellett kiegészül a Covid-ellenőrzéssel, a reptéri idő felmehet 5-8 órára is, ami elfogadhatatlan lesz az utazók számára.

Csütörtöktől az Európai Unió minden országában érvényes dokumentumnak számít az európai védettségi igazolás, vagy ahogy sokan ismerik, az EU-s vakcinaútlevél. A dokumentum három fontos információt tartalmaz az igazolás tulajdonosáról:

Átesett-e a fertőzésen.

Van-e friss, negatív teszteredménye.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezettek közül (Pfizer/BioNTech, AstraZeneca, Moderna, Johnson & Johnson) melyikkel oltották be.

A csaknem egymillió, a kínai Sinopharm oltásával, illetve kilencszázezer, az orosz Szputnyik V vakcinával oltott honfitársunk lemarad a kártyáról, mert ez a két vakcina egyelőre nem kapta meg az EMA engedélyét, és a hírek se biztatók az ügyben.

Az igazolást digitális és papír alapú formában is igényelni lehet, és egy QR-kóddal van ellátva. Idehaza kormányablakoknál, illetve ügyfélkapun keresztül bejelentkezés nélkül, soron kívül lehet igényelni vagy letölteni. A papíralapú és a digitális verzió kérvényezése is ingyenes.

A vakcinaútlevél hozzájárul az országok közti szabad mozgás elősegítéséhez, de nem előfeltétele annak –bárki utazhat nélküle is, de ez esetben alá kell vetnie magát a fogadó ország bizonyos intézkedéseinek (teszt és/vagy karantén).

Bár vakcinaútlevélnek nevezik, az igazolás valójában nem helyettesíti az útlevelet vagy a személyi igazolványt, azokra a továbbiakban is szükség lehet utazáskor. Az igazolvány tartalmazni fogja az illető nevét, a születési dátumát, az igazolás kibocsátásának időpontját, az azonosítási kódját, azt, hogy az illető részesült-e oltásban, és ha igen, milyen oltóanyaggal oltották és mikor. Amennyiben a személy nincs beoltva, de átesett Covid-fertőzésen, és felgyógyult, akkor a pozitív PCR-teszt napjától számított 180 napnál nem régebbi esetre vonatkozó információkat rögzíti.

Ezenfelül tájékoztat a PCR-teszt és az antigén-teszt eredményéről is (öt napon belül két teszt, melyek között legfeljebb 48 óra telhet el). Az igazolás jelenleg egy évre szól és az EU egész területére érvényes. Szükség esetén persze akár idő előtt inaktiválható, de meg is hosszabbítható, vagy újra aktiválható. Az a személy, akit nem EU-országban oltottak be, hazája hatóságánál kérheti az oltás elismerését és ez alapján az európai igazolás kiállítását – feltéve, hogy az oltóanyagot elfogadta az EMA.

Cash/fotó: Facebook