Hatótáv 1000 km, 2500 méteren, sebesség 170 km/h

 

Hagyományos, benzinkúton kapható üzemanyaggal közlekedik az AirCar, azaz a repülő autó, amit BMW-motor hajt. Legutóbb a Nyitra és Kassa közötti utat 35 perc alatt teljesítette a levegőben – írja a BBC.

AirCar kettő perc és tizenöt másodperc alatt alakul autóból repülőgéppé, illetve egyszerre két utas szállítására alkalmas, amennyiben kettejük súlya nem haladja meg a 200 kilót. Az utasszállító megálmodója és fejlesztője, Stefan Klein állítása szerint a jármű egyszerre 1000 kilométert képes repülni 2500 méter magasságban. Eddig negyven órát töltött a levegőben. A helyből fel- és leszállás azonban nem lehetséges vele, indulásához futópálya szükséges.

A repülést is Klein hajtotta végre, utána azt mondta, „normális” és „nagyon kellemes” élmény volt. A repülő a levegőben 170 kilométer per órás utazósebességgel ment.

A fejlesztés mögött álló cég, a Klein Vision állítása szerint két év és kevesebb, mint 2 millió euró kellett a fejlesztéshez.

A tudósítás további részleteket nem tartalmaz, így nem tudni, pontosan melyik erőforrást kapta az AutoCar, mint ahogyan arról sem nyilatkozott tervezője, hogy mindez pusztán egyedi gyártásra tervezte vagy a későbbiekben több is futhat belőle a földön vagy akár találkozhatunk vele a légtérben is.

 

 

Cash/fotó: BBC