64 százalékos a lemaradás – a taxisok is ezt tapasztalják

 

Az Eurocontrol adatai szerint napjainkban 64 százalékkal marad el a magyar légtér forgalma a járvány előtti szinttől, amit legjobb esetben is 2023 második félévében érhet el újra. Sajnos ezt az információt a taxisok is meg tudják erősíteni, hiszen a fuvarszám messze elmarad a korábbiaktól.

Az európai légiforgalmat szervező Eurocontrol statisztikája szerint: a magyar légtérhasználatról készült jelentésében azt írta, 2020. március 1-je óta 123 ezer érkező, induló, és belföldi járattal kevesebb közlekedett a járvány okán bevezetett utazási korlátozások miatt.

Jelenleg naponta átlagosan 143 érkező és induló járat használja a Hungarocontrol által kezelt légteret, ez 64 százalékkal marad el az egy évvel korábbihoz képest.

Ebből a legtöbbet a Ryanair (26), a Wizz Air (18) és a Lufthansa (7) üzemelteti.

Az ír fapados esetében ez 48, a Wizz Airnél 81, a Lufthansánál 70 százalékkal kevesebb, mint 2019 ugyanezen időszakában.

Németország felé naponta átlagosan 22, Olaszország felé 12, az Egyesült Királyságba 9 járatot üzemeltetnek a légitársaságok, az elmaradás itt is jelentős, 60-80 százalék körül alakul országtól függően.

Jelentősen emelkedett az üzleti gépek forgalma, az erre is szakosodott magyar Jet-Stream hetente átlagosan 5 járatot üzemeltet, de a többi, hasonló profillal rendelkező vállalat is nagy forgalmat generál.

Hetente összesen 36 járatot közlekedtetnek a business jet-cégek, többet, mint amennyit a hálózatos légitársaságok (25) összesen. Ez 55 százalékos bővülés a 2019-es szinthez viszonyítva.

Az Eurocontrol előrejelzésében azzal számol, hogy legjobb esetben is 2023 második félévében érhető el a járvány előtti érkező, induló és átrepülő légiforgalom a magyar légtérben, de újabb fertőzési hullámok kialakulása esetén még 2024-ben is a járvány előtti forgalom 71 százalékára lehet csak számítani – közli a portálhoz eljuttatott jelentésből az airportal.hu.

Cash/fotó: BUD