Lassan száradt a rakomány

 

 

A horrorkaravánoknál már a látvány is magáért beszél, azonban akadnak kevésbé feltűnő, ám annál veszélyesebb szállítmányok is. Itt egy példa arra, elsőre fel sem tűnő mennyire felelőtlen a rakomány vezetője – írja a police.hu.

 

A rendőrök a 6232-es úton ellenőriztek 2021. június 11-én a délelőtti órákban egy 3,5 tonnás tehergépkocsit. A járművet egy nagydorogi férfi vezette, aki a platón rönkfát szállított. A kisteherautón szabad szemmel is látható volt, hogy túlsúlyos, ezért az egyenruhások hiteles súlymérésre vitték. Ha felvételt jobban szemügyre vesszük, látható, hogy a kisteherautó hátsó kerekeire a sárvédő szinte ráül. Nyilván a megnövekedett tengelyterhelés miatt.

A mérés során megállapították, hogy a jármű össztömege a megengedett 3500 kilogramm helyett, több mint a duplája, 7020 kilogramm.

A rendőrök a sofőrt feljelentették, vele szemben közigazgatási hatósági eljárást indítottak. A közelmúltban módosított jogszabály alapján valószínűsíthető, hogy a fuvarozó a maximum összeget, az 500 ezer forintos bírságot tudhatja magáénak. Ennyit még sem érhet a lassan száradó rakomány sem – olvasható a rendőrség honlapján.

k.z.t./fotó: police.hu