Zsúfolt időszakom van, kapós lett a jó étel. Legutóbb baráti társaság hívott egy „vendégszereplésre”. A kívánság az volt, hogy az általuk beszerzett szarvashúsból készüljön egy vörösboros szarvaspörkölt, csiperke gombával. Jókedvemben elvállaltam, az elkészítéshez igényelt anyaglistát leadtam, majdan a helyszínen megjelentem nagy erőkkel.

Nos, a feldarabolt húst sóztam, kissé pihentettem, s addig pirult füstölt szalonnán vagy három fej hagyma, s néhány fokhagyma. Ez kapott még csöves paprikát és paradicsomot is. Erre került a hús, ami saját levében pörkölődött a tűz fölött.

Mikor már kifehéredett, akkor elláttam megfelelő fűszerekkel, úgymint bors, kömény, kevés majoránna és bazsalikom, valamint őrölt piros paprika. Később, kívánságra, került bele még némi őrölt csípős paprika is, de csak módjával.

Időnként kapott vizet is, és kevergettük serényen, a tűz felett. Úgy két óra kellett a húsnak, hogy kialakuljon állaga, s a vége felé kapott apránként mintegy három deci vörösbort, ekkor reá vetettem a csiperke gombát, és egy teás kanálnyi kapribogyót is. Amíg így készre főztem, a háziasszony elkészült a petrezselymes krumplival, s lehetett tálalni.

Itt jegyzem meg, hogy a fiatalok sem unatkoztak, mivel nagy adag szárnyakat és zöldségeket grilleztek, s persze minden elfogyott, így ünnepelvén Zoli barátom születésnapját. Ja, hogy ne feledjem koccintottunk is néhányszor.
Próbáljatok hasonlót, sikereket és jó étvágyat kívánok:
Soós István ex City 22 a fakanalas.