Bűnszövetségben elkövetett vesztegetés

 

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vesztegetés bírósági eljárásban bűntette miatt emelt vádat egy volt rendőr alezredes ellen a Fővárosi Törvényszéken.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2014. augusztus 21-én bűnszervezetben elkövetett korrupciós bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot V. László és huszonegy társa ellen a Fővárosi Törvényszéken, és az ügyet a bíróság jelenleg is tárgyalja – írták az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A volt rendőr 2020 februárjában – azért, hogy a bíróságon folyamatban lévő fenti alapügyben a büntetőjogi felelősségre vonás alól mentesüljön – azt kérte vádlott-társától, hogy egyes bűncselekmények elkövetését vállalja magára. Ezért pedig meg nem határozott összegű, rendszeres havi juttatást ígért.

A vádlott-társ – aki korábban a volt rendőr alezredes beosztottja volt – az ajánlatot visszautasította.

A nyomozó ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy ha a vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri, úgy a bíróság ítélje egy év négy hónap börtönbüntetésre és kettő év közügyektől eltiltásra. A volt rendőr letartóztatásban van – áll a közleményben.

Forrás: MTI