93 évesen is profi autóversenyző a virtuális térben

 

Unokája mutatta meg a videójátékokat a 93 éves férfinak és fel is tett egy kisfilmet a YouTube-ra a nagyapjáról, amelyben azt látható, milyen magabiztosan, profiként vezet a nyugdíjas férfi.

Nem véletlen, hiszen unokája, Kotaku elmondása szerint a nagyapja régebben a megélhetésért vezetett Tokió utcáin, először az 1960-as években taxisofőrként, később pedig, mintegy húsz évig szemétszállító teherautót vezetett.

A videónak nagy visszhangja lett, rengetegen nyilatkoztak elismerően az idős férfiről, „Ez az ember a példaképem! Ilyen akarok lenni, amikor ennyi idős leszek… ” – kommentálta valaki, míg egy másik hozzászóló azt írta, hogy a férfi igazolja, soha nem lehetsz túl öreg ahhoz, hogy élvezhesd a videojátékokat.

 

Cégek is felfigyeltek az egykori taxivezető ügyességére, és elkezdtek nyakpárnát és egyéb olyan termékeket számára, amelyek kényelmesebbé teszik az idős férfi számára a játékot.

Nem ő az egyetlen japán nyugdíjas, aki óriási játékos. Egy 90 éves japán nagymama hivatalosan is a legidősebb gémer YouTuber lett, miután megkapta a Guiness-rekordról szóló elismerést. Mori Hamako 39 évvel ezelőtt, 1981-ben kezdett videójátékokkal játszani – olvasható a tudósításban.

Cash/fotó: YouTube