Ismét meghirdették a „Közlekedik a család” akciót

 

 Jelentkezzen Ön is a rendőrség által szervezett, országos közlekedésbiztonsági vetélkedőre, amelynek elsődleges célja, hogy minél szélesebb körben felhívja a figyelmet a körültekintő, megfontolt és példamutató közúti közlekedési magatartás fontosságára, közösségnevelő hatására – írja a police.hu.

A közúti közlekedésben fontos, hogy a résztvevők körültekintően, megfontoltan és egymást partnerként kezelve közlekedjenek.  A közlekedés szabályaival életkortól függetlenül mindenkinek tisztában kell lennie: a legfiatalabbaknak érdemes minél korábban megismerkedniük, az idősebbeknek pedig sosem árt azokat újra és újra átismételniük és példaként szolgálniuk a fiatalabb családtagok részére. Ez a gondolat hívta életre kilenc évvel ezelőtt a Közlekedik a család vetélkedősorozatot, amelyet a rendőrség baleset-megelőzési szervezete, az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság (OBB) szervez főtámogatók bevonásával. A rendezvény évről évre egyre népszerűbb, tavaly közel 500 család vett részt a megyei selejtezőkön, majd az országos döntőn a legjobb húsz család mérettette meg magát az értékes nyereményekért, köztük az első helyezettnek járó személyautóért.

A visszajelzések és az érdeklődők számának folyamatos növekedése arra ösztönözték a szervezőket, hogy idén is megrendezzék ezt a vetélkedősorozatot. Idén június 5-e és 12-e között rendezik meg a területi fordulókat.

Az érdeklődők jelentkezhetnek elektronikus úton ide kattintva (https://www.kozlekedikacsalad.hu/helyszinek) vagy személyesen a vetélkedők napján, a területi versenyek helyszínein. A nevezésre bármely magyarországi lakóhellyel rendelkező családnak lehetősége van, ha legalább az egyik szülő rendelkezik érvényes B kategóriás vezetői engedéllyel, továbbá 6 és 17 év közötti gyereket/gyerekeket nevelnek.

A verseny fődíja egy ŠKODA KAMIQ személygépkocsi.

Az országos közlekedésbiztonsági vetélkedő szervezői az iskolák részére is pályázatot hirdetnek meg. Azok az iskolák, amelyek a vetélkedősorozaton a legtöbb családdal vesznek részt, az alábbi nyereményt kapják:

  1. helyezett iskola 500 000 Ft értékű tan- és sportszert,
  2. helyezett iskola 300 000 Ft értékű tan- és sportszert,
  3. helyezett iskola 100 000 Ft értékű tan- és sportszert kap az igények figyelembevételével.

A verseny pályázati feltételeiről, valamint ütemtervéről bővebb tájékoztatást a www.kozlekedikacsalad.hu oldalon olvashatnak – olvasható a rendőrség honlapján.

k.z.t./fotó: police.hu