140-ről már azt is tudni, hol kezd

 

Tavaly novemberben végre eredmény született a Volánbusz helyközi csuklós tenderén, ennek értelmében idén 204 Lion’s City G áll forgalomba szerte az országban, az első példányok már meg is érkeztek az MAN fóti telephelyére.

Nem túlzás azt mondani, hogy történelmi jelentőségű beszerzésről van szó, hiszen évtizedek óta nem volt arra példa, hogy ilyen nagy mennyiségű új helyközi csuklós álljon forgalomba az országban. Az utolsó új buszokat ebben a kategóriában 2010-ben vásároltak,  konkrétan hat Volvo 7700A-t.

Ezután használt és bérelt (azóta vissza is adott) csuklósok álltak forgalomba, illetve az eredetileg még a BKK égisze alatt, a budapesti agglomerációban közlekedő Volvo 7900A-k közül is átcsoportosítottak néhányat egyéb helyközi vonalakra, csuklós fronton nagyjából ennyi történt az elmúlt egy évtizedben volános viszonylatban. Sok helyen már 15-20 évesek a legfiatalabb helyközi csuklósok is, de van ahol még harminc év feletti Ikarus 280-asokkal is találkozhatunk. Bátran kijelenthetjük tehát, hogy ez a „giga” beszerzés már nagyon is időszerű volt.

Az első fotók megjelenése óta sokak oldalát furdalja a kíváncsiság, hogy ebből a sok szép új csuklósból vajon jut-e majd valamennyi az ő környékére is?

A tolnaiak és a baranyaiak ebből a körből most teljesen kimaradnak, illetve Somogyba is csak egyetlen egy csuklós busz kerül. Amint az várható volt, a legtöbb – mintegy 64 busz – Pest megyében marad, de jut szép számmal Fejér (21), Győr-Moson-Sopron (20), Borsod (18) és Hajdú-Bihar megyékbe is (16). Az ábrán látható az idén beszerzendő szóló buszok tervezett eloszlása is, valószínűleg mindenki sejti, hogy ezek nagy része a már ismert Credo Econell/Inovell típus lesz – olvasható az iho.hu beszámolójában.

Jelenleg körülbelül 280 Ikarus 280/C80 van még állományban a Volánbusznál, ami azt jelenti, hogy ezek darabszáma az összes új MAN forgalomba állítása után – nagyjából az év végére – drasztikusan le fog csökkenni. Az egyéb csuklós Ikarusok közül (435, 417, E94G) még összesen huszonnyolc fut a cégnél, de ezek szintén a kihalás szélén járnak már, aki tehát még utoljára szeretne egy jót utazni ezekkel a típusokkal vagy fotózni, videózni őket, az a következő hetekben, hónapokban mindenképpen tegye meg, mert utána már egyre kevésbé lesz erre lehetőség – hangzik az ajánlat.

Cash/fotó: Volánbusz