Védettségi igazolás, PCR teszt vagy egyik sem

 

Mindenki készül a nyárra, a pandémia okozta bezártság felülírására, a gazdaság beindítására, a turizmus újjáélesztésére. Néhány országról már most tudni mit fog kérni a külföldiektől. Íme, a jelenlegi helyzetkép.

Miközben Magyarország a járványügyi szabályok óvatos lazítására készül, addig az Egyesült Királyságban már május 17-ét várja mindenki: ekkortól lehet ugyanis rekreációs céllal is elhagyni az országot. Az azonban nagy kérdés, hogy aki már az első napokon szabadságra akar menni a lassan fél éve teljesen lezárt országból, merre indulhat. A kontinensen ugyanis tombol a koronavírus-járvány harmadik hulláma, ahogy a világ számos kedvelt turistaparadicsoma sem biztonságos a pandémia miatt.

A Mirror összegyűjtötte, hogy aki már most azon gondolkozik, merre érdemes indulni a tavasz végén egy kis kikapcsolódásra, hova indulhat a védettséget igazoló okmány birtokában.

Észtország

Február 1-től már nem kötelező a koronavírusteszt és a 10 napos karantén azok számára, akik igazolni tudják, hogy fél éven belül átestek a fertőzésen, vagy hat hónapnál nem régebben kapták meg a Covid-19 elleni védőoltást. Az észt külügyminisztérium tájékoztatása szerint egy másik országban kibocsátott oltási igazolást is elfogadnak.

Románia

Azon Romániába utazóknak, akik nem tudják igazolni, hogy beoltották őket a koronavírus ellen, az országba lépést megelőző 72 órában készült negatív koronavírusteszttel kell rendelkezniük.

Grúzia

Bizonyos országok állampolgárai – köztük a britek – szigorú feltételek mellett légi úton beléphetnek Grúziába. Függetlenül attól, hogy mely országból érkezik, mindenki beléphet, akinek van oltási igazolása.

Horvátország

Április 1-től szabad az út mindenki előtt, aki Horvátországba akar menni. Itt is kérik azonban az oltási igazolást (a második injekción legalább 14 nappal a beutazás előtt át kellett esni), vagy 48 óránál nem régebbi negatív PCR-teszt is elég lehet a belépéshez.

Lengyelország

A Lengyelországba érkezőkre automatikusan 10 napos karantén vár. Kivételt jelent ez alól, ha a beutazó igazolni tudja, hogy fél éven belül átesett a fertőzésen vagy teljeskörű védettséget szerzett az oltás miatt.

Libanon

Az oltási igazolvánnyal érkezők mentesülnek az országba lépést követő kötelező karantén alól.

Seychelles-szigetek

Március 25. óta bárki beléphet az afrikai szigetállamba, oltási státuszától függetlenül. Mindössze egy 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszt kell a beutazáshoz, és előzetesen jóváhagyott szálláshellyel kell rendelkezni. Ez alól csak a Dél-Afrikából érkezők jelentenek kivételt.

Izland

Április 6-tól mindenki beléphet az országba, aki tudja igazolni oltottságát vagy azt, hogy korábban már átesett a fertőzésen.

Montenegró

Bármely ország beoltott állampolgárait szívesen látják Montenegróban is. Kétkomponensű oltás esetén a második injekción legalább 7 nappal a beutazás előtt át kell esni. Ha nincs oltási igazolás, 72 óránál nem régebbi PCR-teszt itt is megteszi.

Belize

Az első karibi ország, mely engedélyezte a belépést a beoltott turistáknak. Arra kell csak figyelni, hogy a második oltáson legalább két héttel az érkezés előtt túl kell esni.

Ciprus

Május 1-től szívesen látják a beoltott brit turistákat – jelentette be néhány hete a turisztikai miniszterhelyettes. Ugyanakkor április 1-től minden olyan utazó – állampolgárságtól függetlenül –, aki valamely EMA (Európai Gyógyszerügynökség) által jóváhagyott védőoltást felvette, karantén és kötelező tesztelés nélkül léphet a szigetországba.

Görögország

Bárki szabadon beutazhat május 14-től Görögországba. Itt még csak oltási igazolást sem kérnek senkitől, és semmilyen egyéb feltételnek sem kell megfelelni.

Spanyolország

A spanyol idegenforgalmi miniszter a közelmúltban bejelentette, hogy úttörők kívánnak lenni a vakcinaútlevelek bevezetésében. A részletekre nem tér ki, de kormányközeli források szerint május közepén indulhat a program.

Portugália

A portugál határok május első napján nyílnak a brit turisták előtt. A belépéshez oltási igazolásra vagy negatív koronavírustesztre lesz szükség.

Izrael

A koronavírus elleni védőoltások terén világelső országba érkezők mentesülhetnek a kötelező karantén alól, ha tudják igazolni a fertőzéssel szembeni védettségüket.

Cash/fotó: facebook