Használod a facebook-ot? Szoktál posztolni? Vagy kommentelni? Lájkolni? Ha igen, akkor érteni fogod, miről beszélek…

 Jómagam, bár évek óta „fent vagyok” a facebook-on, nem mondhatnám aktív használónak magam. Néha egy-egy lájk, ritkábban hozzászólás, még ritkábban (talán 3-4 éve legutóbb) egy poszt. Inkább csendes szemlélődő vagyok. Ugyanakkor egyre inkább erősödik bennem a meggyőződés, hogy mentális egészségem és józan eszem megőrzése érdekében hagyni kellene a fenébe az egészet. És ez az érzés nagyrészt a posztok alatti hozzászólások olvasása közben alakult ki bennem.

Valaki feldob egy témát, vegyünk először egy egyszerűbbet: mikor kell palántázni a paradicsomot. Először néhány segítő komment, aztán az azt kijavító hozzászólás, viszontválaszok, és alig néhány hozzászólással lejjebb, már egymás anyját szidják, pokolba kívánják a másikat, lehülyézik, tudatlannak minősítik. Időnként a legdurvább kifejezéseket alkalmazva. De könyörgöm ez csak egy paradicsomtermesztő csoport!

Vannak persze keményebb témák: beoltattad magad? Esetleg ki is posztoltad az erről szóló igazolásodat? Áradnak a hozzászólások: az oltáspártiak az oltáselleneseket szidják, és viszont. A „meg fogsz dögleni” kifejezés még az enyhébbek közül való, a „gyilkos vagy, ha nem oltatsz”, meg az „anyádat kívánod a lélegeztetőgépre” kifejezések röpködnek. De valami egészen alpári stílusban zajlik a már régen személyeskedéssé fajult „vita”!

Mindazonáltal a politika területe a legdurvább. Itt nincsenek árnyalatok, csak fekete, vagy fehér. Kormánypárti vagy? Dögölj meg! Meg a gazdád is! Ellenzéki vagy? Dögölj meg! Meg a gazdád is! Senki sem kíváncsi a másik álláspontjára, csak a magáét szajkózza. A „Valahol Európában” című film hírhedt mondata ötlik eszembe: „Könyörgöm, akasszuk fel!” Nos, a politikai posztok alatti véleménynyilvánítások között ez még a szolidabbak közül való…

Ha csak vadidegen emberek kommentjeit olvasom, talán nem is érdekelne. Én vagyok a hülye, minek nézek ilyesmit. De elkeserítő, hogy kollégáim, ismerőseim hozzászólásait olvasva is jellemző ez a gyűlölködés. A vélemények ütköztetése már nem opció ezen a szinten, az egymás gyalázása, földbedöngölése a cél. Mégpedig hosszú-hosszú adok-kapok formában. Néha még azt is csodálom, honnan van erre némelyeknek ideje…?

Néha már szinte viszket a kezem a billentyűzet felett, hogy hozzászóljak ezekhez a vitákhoz, hogy csendesítsem, toleranciára késztessem a vitázókat, de aztán hamar rájövök, hogy értelmetlen. Az elvakult gyűlölködés ellen nincsenek érvek. A szelíd szavak itt már nem segítenek.

Amellett, hogy persze ezúttal is érvényes a mondás, miszerint fejétől bűzlik a hal, meglátásom szerint ennek a vagdalkozásnak, fröcsögésnek, gyűlölködésnek azért van egy racionális oka is, mégpedig a távolság. A személyesség hiánya.

 

Csendben megkérdezem: ha azzal a kollégáddal, akit most a legdurvább szavakkal illetsz, a droszton találkoznál, vagy egymás mellett ülnétek a kocsiban, akkor is ezt a hangot használnád? Ha az a politikus, akinek most halálát kívánod, meghívna egy kávéra, a szemébe mondanád, amit most írsz róla?

Próbálj ki egy új módszert, mégpedig azt, hogy mielőtt első dühödben billentyűzetet ragadsz, képzeld magad elé azt, akivel vitatkozol, akiről véleményt mondasz. Képzeld el, hogy ott ül veled szemben, enyhe félmosollyal az arcán, és arra vár, hogy beszélj. Mondd el a véleményedet róla. Biztosan nem fog rá válaszolni, nem fog vitatkozni, egyszerűen csak ott van. És téged néz…

 

-oli-