Kijárási tilalom alatt minden autó feltűnő

Nemzeti ünneptől függetlenül, a rendőrök, mint minden készenléti szolgálatot ellátók, végezték a dolgukat. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) minden nap összegzi, mi is történt határainkon belül. Hevesben egy drogfogyasztó a hajnali kocsikázásán vesztett rajta – olvasható a police.hu hírei között.

Magyarország területén 2021. március 14-én a 0 és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 23 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 4 ember vesztette életét, 3 súlyos és 18 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 149 személyt fogott el, közülük 13 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 113 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 166 személyt állítottak elő, köztük 69 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 8 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 89 esetben történt.

Magyarország területén a rendőrök és katonák 99 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, további 134 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Hazánk területén 1 fő határsértőt fogtak el a rendőrök és katonák, 2 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

A Hevesi Rendőrkapitányság egyenruhásai 2021. március 15-én 2 óra 23 perckor közúti ellenőrzés alá vontak a hevesi Pusztacsászi úton egy arra közlekedő személyautót.

Az azt vezető férfi zavartan viselkedett, ezért vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely negatív értéket mutatott.

A rendőrök azonban a gépjárműben több helyen kristályos állagú, kábítószergyanús anyagot találtak.

A férfit előállították a városi rendőrkapitányságra, ahol kábítószer birtoklásának vétsége miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A 23 éves jászszentandrási férfi elmondta, hogy rendszeresen fogyasztja a kábító hatású szert – olvasható a police.hu oldalán.

Forrás: Rendőrség