Egy kedves kolléga még 2020-ban úgy döntött, hogy az egyre bizonytalanabbá váló pénzkereset, a stresszes munka nem neki való, és befejezte a taxizást. Elvállalt egy olyan állást, ami számára óriási váltás volt: karbantartó és kertész lett egy óvodában. Amikor az adóbevallása kapcsán levélváltásba kerültünk, rákérdeztem, hogy mennyire vált be neki az új munka. Szívet melengető válasz érkezett:
Szia Zoltán!
Csuda hogy ilyesmire még emlékszel. Köszönöm kérdésed jól érzem ott magam. 29 év taxizás után biciklivel (!) járok dolgozni (legfeljebb 4-5 perc) hétfőtől péntekig, 6-14 óráig. Januárban pont ugyanannyi lesz a fizetésem, mint mondjuk augusztusban. A legfurcsább érzés pedig az a fajta megbecsülés, ami a taxiban nem volt. Jónéhány utas szemében a taxis egyenértékű a kurbli vassal vagy a pótkerékkel.
Itt óvónőkkel, dajkákkal, konyhásokkal vagyok körülvéve szóval hozzám hasonló egyszerű, két lábbal a földön álló emberekkel. Míg a városban a stoppert lesve száguldoztam, hogy a „kedves megrendelő” nehogy 3-5 percnél többet várjon, itt van idő még a söprűnyélre támaszkodva beszélgetni is. December 21- től január 4-ig fizetett szabadságon voltam. Soha ennek előtte nem ismertem ezt az érzést. Stressz okozta szívpanaszokat hagytam el egyik hétről a másikra.
Megtisztelő volt számomra az érdeklődésed. Köszönöm szépen.
oli
