A taxisoknak segít a miskolci önkormányzat.

Januártól visszamenőleg egész évre elengedi a droszthasználati díjat Miskolc város önkormányzata. Ezzel igyekeznek segíteni a személyi fuvarozókat. Akik már befizették a díjat, azoknak a számlájukra visszautalják azt – olvasható az önkormányzat hírlevelében.

Kedvezménnyel segít a város a koronavírus-járvány miatt utasszám-csökkenéssel szembesülő miskolci taxisoknak.

„Miskolc város vezetése lehetőségeihez és jogköreihez mérten eddig is megtett mindent, és a jövőben is megtesz mindent annak érdekében, hogy segítsen átvészelni ezt a nehéz időszakot a miskolci vállalkozásoknak. Ezért Miskolc MJV Önkormányzata már a járvány első hullámában felére csökkentette az önkormányzati ingatlanban működő, a járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások bérleti díját, majd a teraszt is üzemeltető vendéglátósok közterülethasználati díját csökkentette nullára” – olvasható az önkormányzati hírlevélben.

Veres Pál polgármester most arról döntött, hogy a pandémia okozta nehézségekre tekintettel elengedik a városban dolgozó taxisok által fizetendő drosztdíjat is. Akárcsak a vendéglátósoknak nyújtott legújabb kedvezmény, ez a könnyítés is visszamenőlegesen érvényes, 2021. január 1-től egészen 2021. december 31-ig. Azoknak a taxisoknak, akik már befizették a drosztdíjat, az önkormányzat visszatéríti a teljes befizetett összeget.