Bejegyzés

1993. június 30-án a Fővárosi Autótaxi Vállalat az Állami Vagyonügynökség döntése alapján részvénytársaságként folytatja tevékenységét. Erről Angyal László vezérigazgató tájékoztatta – többek között – a Taxisok Világa olvasóit is. Tovább

A turizmus befagyásával, illetve a járványügyi korlátozások következtében jelentősen újra kellett szervezniük működésüket a fővárosi taxis vállalatoknak. Az egy főre jutó fuvarszám a harmadára esett, és 2021 év elején már 5000 taxis sem volt a főváros útjain. A jelenlegi piaci helyzetről, és a jövőképről beszélgettünk a legnagyobb szolgáltatókkal. A Pénzcentrum kérdéseire Reich Ádám, a Főtaxi Zrt. vezérigazgatója; Brandt Ilona, a 6×6 Taxi marketing vezetője; Pásztor Marcell, a Tele5 Taxi ügyvezetője; és Pintér Attila, az MB ELIT Taxi ügyvezetője válaszolt. Tovább

A megjelent Taxis Etikai Kódexről sokan sokféle véleményt mondtak el. Egy újabb gondolatsor Sipos Istvántól /Főtaxi/

Tovább

A Főtaxi 1993-ban privatizáció előtt állt. Gál István, az igen népszerű egységvezető nyilatkozik alább arról, hogy a lízinges formát terveik szerint kivezetik majd, az úgynevezett “hagyományos” üzemmódot fejlesztik, és a bérletes lehetőséget is megtartják a jövőben. Szóba kerül az URH-rendszer fejlesztése, és a taxiállomásokon tapasztalható kiszorítósdi is.  Tovább

1993. Ám már ekkor szóba kerül a hidrogén, mint a jövő üzemanyaga. Továbbá, hogy a Főtaxi kialakította PB-gáz, és földgáz töltőállomásait az Asztalos Sándor utcai telephelyen. Miközben sokan melegvízzel locsolt PB-palackból “tankolták” átalakított autóikat. Ez a hajtóanyag jóval olcsóbb volt a benzinnél, vagy a gázolajnál, sőt még a használt sütőolajnál is. Aztán eltelt majdnem 30 év, és mindez már a múlt része Tovább

Két szerződés, eltérő tartalommal

Tovább

A Főtaxinál hosszú ideje működő szakszervezet, az ATDSZ, 1992-ben konkurenciát kapott, megalakult a Pepita Taxisofőrök Egyesülete, Perutek János vezetésével. Elsősorban a bérletesek és a lízingesek érdekeinek képviseletét tűzték zászlójukra. Problémáikról a múlt iránt érdeklődők alább olvashatnak Tovább

Az alábbi levélváltás Angyal László, a Főtaxi akkori igazgatója és az ORFK Repülőtéri  Biztonsági Főigazgatóság között zajlott, melybe a Taxisok Budapesti Kamarája is bekerült, igaz csak a figyelmét hívta fel a rendőri vezetésnek arra, hogy javaslatuk minden törvényi alapot nélkülöz. Arról volt szó, hogy a taxisok csináljanak maguk rendet a repülőtéren. Ott, ahol a hiénákat kutyás őrök védték, ahol a társasági taxisok rendszeresen megverték magukat és kiszúrkálták saját autójuk gumijait, és ezért időnként hatósági figyelmeztetésben részesültek. A rendőrök pedig ilyenkor elfordultak és az eseményekből pont nem láttak semmit. Abból sem, amit a Főtaxi ellenőre alább jelentett. Ezt nem Rejtő Jenő írta, hanem az élet, illetve egy taxiellenőr Tovább