A forgalmi rend módosításának célja, hogy a BKK által korábban bejelentett közösségi közlekedés gyorsítását célzó átfogó programhoz kapcsolódóan az Egressy úton közlekedő trolibuszok is gyorsabban és pontosabban közlekedhessenek.
Szeptember 29-től, hétfőtől új forgalmi rend lép életbe az Egressy úton: a Mexikói út és a Hungária körút közötti szakaszon munkanapokon, reggel 6 és 9 óra között csak a közösségi közlekedés járművei és a kerékpárral közlekedők hajthatnak be a belváros irányába – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
Ez lesz az első olyan helyszín Budapesten, ahol egy útszakaszra munkanapokon csúcsidőben csak a közösségi közlekedés járművei és a kerékpárral közlekedők hajthatnak be.
Az indoklás az, hogy az Egressy úton közlekedik a 77-es trolibusz, amelynek haladását jelentősen akadályozzák a reggeli torlódások. A BKK adatai szerint naponta nyolcezren utaznak ezen a vonalon, és a reggeli csúcsidőben a trolibuszok akár 8 percet is vesztegeltek a dugóban, így a normál, torlódásmentes időszakhoz képest mintegy 36 százalékkal lassabban tudtak haladni.
Az Európai Mobilitási Hét keretében szeptember közepén már elkészült az Egressy út-Mexikói út kereszteződésében a belváros irányába vezető csomóponti autóbuszsáv, szeptember 29-től pedig új forgalmi rendet vezetnek be, és a Mexikói út és a Hungária körút közötti szakaszon
munkanapokon, reggel 6 és 9 óra között
csak a közösségi közlekedés járművei és a kerékpárral közlekedők hajthatnak be a belváros irányába, ebben az időszakban a gépjárműforgalom nem kap szabad jelzést egyenesen a Mexikói úti jelzőlámpánál, hanem csak jobbra és balra.
A forgalmi rend módosítása után az Egressy úton közlekedő trolibuszok gyorsabban, pontosabban és kiszámíthatóbban érhetik el a 2-es metrót, emellett a környezetbarát, nem légszennyező trolibuszok előnyben részesítése hozzájárul a tisztább levegőhöz is.
A BKK az autóval a belváros felé közlekedőknek a párhuzamos Thököly út, Mogyoródi út és Fogarasi út használatát javasolja.
Aki az Egressy úton érkezik autóval, munkanapokon 6 és 9 óra között a Mexikói útnál jobbra, vagy balra tud fordulni. A belváros felé a Mexikói úton keresztül a Mogyoródi út felé lehet továbbhaladni.
Az átállást a hétfői első napon személyesen is segíti a társaság: a BKK forgalomirányítói és a hatóság munkatársai is jelen lesznek a helyszínen, hogy támogassák a közlekedőket.
A BKK közlése szerint az Egressy út forgalmi rendjének átalakítása a BKK által korábban bejelentett troli- és buszgyorsítási program része, “egyben az első lépés egy olyan közösségi közlekedési folyosó kiépítésében, amely jelentősen gyorsíthatja a belváros és Budapest külső részei közötti kapcsolatot”.
Forrás: infostart.hu Kép: BKK