A nyomozó ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat 59 személy ellen a Kecskeméti Törvényszéken – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.
A vádirat lényege szerint a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal 10 kormánytisztviselője, a kecskeméti műszaki vizsgaállomáson gépjárművek műszaki vizsgáztatásával kapcsolatos hatósági tevékenységükkel összefüggésben – rendszeres haszonszerzésre törekedve – vesztegetési pénzt fogadtak el az ügyintézés során, a vizsgaállomáson megjelent ügyfelektől.
A vizsgabiztosok korábbi megállapodásuknak megfelelően 2023. január végéig szervezetten és leplezetten fogadtak el ügyfeleiktől készpénzt, ügyintézésenként legalább 5 ezer forintot, illetve kisebb értékű ajándéktárgyakat, például pálinkát. A hivatalos személynek minősülő kormánytisztviselők a megállapodásnak megfelelően végezték az átvett készpénz gyűjtését is úgy, hogy az ügyfelektől átvett jogtalan előnyökről nyilvántartást vezettek – amelyben ezer forintot „egy perc” kifejezéssel helyettesítettek – majd, a nap végén egymás között egyenlő arányban osztoztak.

Az ügyészség továbbá hivatali vesztegetés bűntettével vádolja azt a 49 ügyfelet is, akik a kormánytisztviselőket az ügyintézéseik során jogtalan előnyben részesítették. Az ügyfél vádlottak rendszeresen jártak el részben cégek, illetve magánszemélyek meghatalmazása alapján, részben pedig saját nevükben járművek forgalomba helyezését és forgalomban tartását érintő hatósági ügyekben, így személyes ismeretségben álltak a kormánytisztviselőkkel. Az ügyfeleknek tevékenységük hatékony ellátása miatt érdekükben állt a vizsgabiztosok befolyásolása a zökkenőmentes és gördülékeny hatósági ügymenet kialakítása és fenntartása céljából.
A vádiratban foglalt bűncselekmények összesen 100 munkanapot érintenek, melynek során a kormánytisztviselők 1068 alkalommal fogadtak el az ügyfelektől készpénzt vagy más ajándékot.
A nyomozás során – amelyben a Nemzeti Védelmi Szolgálat az ügyészséggel hatékonyan együttműködött – a hivatalos személyek mindegyike beismerő vallomást tett.
Vádiratában a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség a vizsgabiztosok esetében letöltendő börtönbüntetést, több százezer forintos pénzbüntetést, valamint foglalkozástól és közügyektől eltiltást és vagyonelkobzást indítványozott.
Forrás: 24.hu Kép, videó: Nemzeti Védelmi Szolgálat