Már csak egy-két hétre való gázolaj maradhatott a magyarországi biztonsági tartalékban, miután október elején újabb jelentős mennyiséget értékesíthetett belőle a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) – írta a portfolio.hu – ra hivatkozva a napi.hu .

 

A szervezet a stratégiai gázolajkészlet nagyságát is havonta közli honlapján, és bár egyelőre csak az augusztus végi állapotok ismertek, ezek, illetve a tartalékból való vásárlásra szeptember végén kiírt pályázat alapján lényegében elolvadt a tartalék.

A február óta tartó folyamatos csökkenés hatására augusztus végén a gázolajtartalék 243,1 kilotonna (ezer tonna) volt, szeptember 21-én pedig az MSZKSZ – meglehetősen rövid határidőkkel – egyfordulós pályázatot hirdetett 180 millió liter gázolaj megvételére, az értékesítésre pedig a kiírás szerint október 4-én 14 óráig sor is kerülhetett.

 

A legutóbbi ismert készletadatból az értékesítésre kiírt mennyiséget kivonva kapott 63,1 ezer tonna, hozzávetőleg 75 millió literes tartalékot. Ez valamivel több mint 10 napra lehet elegendő (a prémiumdízel-fogyasztás nélkül) – számolta ki a portál.

A közelmúltban Vecsey Sarolta, a Shell Hungary Magyarországért és Szlovéniáért felelős mobilitási igazgatója is arról beszélt a Népszavának, hogy a jelenlegi energiapiaci körülmények miatt novemberre akár hiány is kialakulhat a gázolajból. Sok ipari fogyasztó ugyanis elkezdett átállni a gázról a hasonló fűtőértékű, de – még piaci áron is – olcsóbb dízelre.

Forrás: napi.hu kép: illusztráció