A Hyundai IONIQ 6 stresszmentes vezethetőséggel

 

A Hyundai Motor Company a mai napon bejelentette, hogy az IONIQ 6 elektromos Streamliner modell a WLTP norma szerint egy feltöltéssel 614 kilométert képes megtenni.

Ez a Hyundai Motor Group azon elhatározásának köszönhető, hogy olyan fejlett akkumulátor-technológiát fejlesszen és alkalmazzon, amely stresszmentes vezethetőséget és hosszú hatótávolságot biztosít ügyfelei számára. Az IONIQ 6 WLTP norma szerint mért átlagos energia-felhasználása 13,9 kWh/100 km, ami a kapható egyik legtakarékosabb elektromos járművé teszi a bizonyos európai piacokon már az év vége előtt forgalomba kerülő modellt.

Már az IONIQ 6 fejlesztésének kezdetén azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy a szegmens legkiválóbb elektromos hatótávolságával vértezzük fel a modellt.” – mondta Jae Ho Huh, a Hyundai Motor Company Sub-Mid Project Management Center központjának a vezetője. „Annak érdekében, hogy az elektromosjármű-piac globális vezető szereplőjévé váljunk, a lehető legmagasabb szintű elektromos teljesítményt, illetve tulajdonosi élményt kívánjuk biztosítani ügyfeleink számára.”

 

Az IONIQ 6 E-GMP architektúrája támogatja az ügyfelek változatos életvitelét

Az IONIQ 6 lenyűgöző, tisztán elektromos hatótávolsága elsősorban a Hyundai Motor Group által kifejezetten akkumulátoros elektromos járművek számára kifejlesztett elektromos, globális moduláris platform (E-GMP) képességeinek, valamint az elektromos Streamliner modell különösen alacsony légellenállásának köszönhető. Az E-GMP optimális elektromos teljesítményt kínál. Támogatja a 800V-os ultragyors töltést, amely esetben mindössze 15 perc alatt akár 351 kilométerre elegendő energiát képes magához venni, és 18 perc alatt 10%-ról 80%-ra tölthető; illetve további adapterek vagy egyéb komponensek nélkül alkalmas a 400V-os töltésre is.

Az elektromos Streamliner az E-GMP platform jóvoltából a kategória legnagyobb, 2950 mm-es tengelytávjával büszkélkedhet, így maximálisan képes kielégíteni az ügyfelek elvárásait és igényeit. Az E-GMP jóvoltából az IONIQ 6 négykerekű munkaállomásként vagy hordozható töltőként is szolgálhat, köszönhetően az innovatív járműből-a-fogyasztóra (V2L) technológiának. Ez lehetővé teszi, hogy a felhasználók az autóról töltsék vagy üzemeltessék hordozható vagy szabadtéri elektromos készülékeiket, vagy olyan, vadonatúj felhasználási helyzeteket gondoljanak ki, amelyek megfelelnek sokoldalú, spontán életvitelüknek.

 

Mi teszi a Hyundai Motor legkedvezőbb közegellenállási együtthatójú típusává az IONIQ 6-ot?

A Hyundai Motor az aerodinamikai kialakítás és a műszaki tartalom részletekbe menő fejlesztésével maximalizálta az IONIQ 6 hatótávolságát. A 0,21-es közegellenállási együttható a legkedvezőbb érték a Hyundai modellpalettáján, és az egyik legkedvezőbb az egész autóiparban.

Az IONIQ 6 áramvonalas kialakítása és különböző részletmegoldásai – például az aktív csappantyú, a kerekeknél kialakított légfüggöny, az integrált hátsó légterelő, vagy a kerékhézag-szűkítő elemek – számottevően javítják a modell aerodinamikai teljesítményét, és a világ legáramvonalasabb járművei közé emelik azt. A kerékhézag-szűkítők például csökkentik az első lökhárító és a kerekek közötti, üres teret, ezzel javítja a kerékdobon belüli légáramlás aerodinamikáját. A Hyundainál első ízben alkalmazott megoldás lehetővé teszi az elektromos Streamliner modell számára, hogy egyszerre kínáljon fokozott rugózási kényelmet, illetve semlegesítse a rövid első túlnyúlásból adódó áramlástani hátrányokat.

Időt és energiát nem sajnálva terveztük meg az elektromos járművek piacának legtakarékosabb tagját.” – mondta Byung Hoon Min, a Hyundai Motor Company teljes járműteljesítmény-fejlesztő központjának vezetője. „Azáltal, hogy kiemelt feladatként kezeltük az aerodinamika fejlesztését, megalkottuk a világ egyik legnagyobb hatótávolsággal rendelkező elektromos járművét, ami okafogyottá teszi a hatótávolság miatti szorongást, és ezáltal hozzájárulhat a szegmens gyarapodásához.

Hyundai Holding Hungary Kft.