Moszkvában
Szeptember elsején taxik tömegét irányította ugyanarra a helyre a sofőrök által használt alkalmazás, ezzel látványos dugót okozva a városban. A kibertámadásért az Anonymous vállalta a felelősséget.
A The Verge-ön olvasható hír szerint az amúgy is forgalmas Kutuzov sugárút felé tartó forgalmat gyakorlatilag megbénította az eset. Az érintett taxik a Yandexhez tartoznak, amelyet “Oroszország Google-jeként” szokás emlegetni, hiszen a vállalatnak nem csak népszerű keresője, hanem térképe, zenei platformja, email szolgáltatása, de még önvezető technológián dolgozó üzletága is van. Korábban hírekkel is foglalkoztak, ám az ukrajnai háború a cégnek egyre több fejfájást okozott, egy ponton még a határok megjelenítését is kikapcsolták a térkép-alkalmazásukon belül. Ez a feszültség lehet az oka annak, hogy nemrég VK nevű konkurensüknek, a VKontakte (“az orosz Facebook”) tulajdonosának eladták a hírgyűjtő oldalukat, a Yandex.ru-t.
“Szeptember elsején a Yandex.Taxit támadás érte, mellyel megpróbálták megzavarni a szolgáltatást. Többtucat sofőr kapott egyszerre rendelést a Fili körzetben“- nyilatkozták a cég képviselői a helyi hírügynökségnek. Hozzátették, hogy a támadás körülbelül negyven percig tartott, és az ilyen eseményeket “felismerő és megakadályozó rendszerüket már meg is erősítették, hogy megelőzzék a hasonló eseményeket a jövőben“.
Egy Twitter-bejegyzés szerint a hírhedt Anonymous hekker-kollektíva vállalta a felelősséget a támadásért, ahogyan egy korábbi, orosz tévécsatornákat célzó akcióért is. A szervezet februárban “kiberháborút” hirdetett Oroszország ellen.
Amint arról a Rakétán többször is beszámoltunk, a háború első napjaitól kezdve zajlanak az interneten keresztül is támadások és ellentámadások; még az is kiderült, hogy a fizikai és a digitális műveleteket koordinálják az oroszok. Mindez ráadásul nem csak Ukrajnát érinti: nemrég Montenegró szenvedett el egy zsarolóvírusos támadást, amelyért a helyi Nemzetbiztonsági Ügynökség Oroszországot tette felelőssé. Az akció érintette a közműveket, például az elektromos és vízhálózatot, valamint a közlekedést is.
Forrás: raketa.hu kép: illusztráció