Akció a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján

 

Őrizetbe vettek egy korrupt műszaki vizsgabiztost. A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt indított eljárást ellene – írta meg a 24.hu

A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint az ügyészség több helyszínen hajtott végre bűnügyi akciót a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján a Veszprém és a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányág közreműködésével.

Az ügyészség az elkövető őrizetbe vétele után házkutatásokat hajtott végre, majd gyanúsítottként hallgatta ki a középkorú férfit, aki tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését. A gyanú szerint az egyik megyei kormányhivatal műszaki vizsgabiztosa az úgynevezett lassú járművek – mezőgazdasági vontatók, pótkocsik – időszakos vizsgáztatásánál nem a kötelező jogszabályi előírások szerint járt el.

A volt kormánytisztviselő nem végzett fékmérést, illetve tisztában volt azzal, hogy mivel a vizsgáztatás nem a kijelölt vizsgaállomáson történt, a vizsgáztatott járművek műszaki állapota nem felelt meg az időszakos vizsgálat tárgyi feltételeire, technológiájára és ügyrendjére előírt rendelkezéseknek.

A vizsgabiztos emellett a járművek hatósági műszaki minősítő lapján valótlanul rögzítette, hogy azok megfelelnek a műszaki érvényességre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek, majd közreműködött abban, hogy a műszaki vizsgálati bizonyítványban meghosszabbítsák a lassú járművek műszaki érvényességét.

A férfi a hivatali kötelezettségének megszegéséért, az ügyben már gyanúsított tettestársától – aki a vizsgáztatással kapcsolatos ügymenet lebonyolításában meghatalmazottként járt el – jogtalan előnyként, járművenként ötezer forintot kapott.

Az elkövető a korrupciós és közbizalom elleni, jelentős tárgyi súlyú és a közlekedésbiztonságra is fokozott veszélyt jelentő bűncselekményeket rendszeres vagyonszerzési céllal a beosztását felhasználva követte el.

Forrás: 24.hu kép: ugyeszseg.hu