Eltérő emlékek, vitatott felelősségek

 

Bíróság elé állt az a buszos és taxis, akik a forgalomban estek egymásnak két éve Budapesten. Mindketten másképpen emlékeznek – írja közleményében az ügyészség.

2019 karácsonya után néhány nappal a busz fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy a belvárosban fékezésre kényszeríti az elébe vágó taxis. A buszvezető ezen húzhatta fel magát annyira, hogy a következő piros lámpánál a záróvonalat átlépve, a szembe érkezők sávjába szabálytalanul hajtva, a taxis mellé állt.

A buszos számon kérte a taxist, amiért az szabálytalanul bevágott elé. Vitatkoztak, majd egy köpést követően a taxisofőr felszállt a buszra, és nekilökte a sofőrt a vezetőfülkének, aminek a plexiüvege is összetört. A taxis saját elmondása szerint azért szállt ki a kocsiból, hogy megfékezze az őrjöngő buszsofőrt.

A két sofőr csütörtökön állt bíróság elé, ahol tagadták bűnösségüket. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a taxisra, akit – az RTL Híradó értesülése szerint – korábban többször is büntettek más ügyek miatt, legutóbb lopás miatt ítélték négy és fél évre, de kedvezménnyel szabadult – adja hírül az index.hu

Cash/fotó: rendőrség