Red Bull győzelem, két Ferrari a dobogón

 

Rendkívül izgalmas végjáték után a Red Bull világbajnoki címvédője, a holland Max Verstappen nyerte meg a második Szaúdi Nagydíjat a dzsiddai villanyfényes versenyen a futam nagy részében a Ferrarival az élen haladó monacói Charles Leclerc előtt. A harmadik helyen a másik Ferrarival Carlos Sainz Jr. ért célba – írja az NSO.

Őrült időmérőt hozott a Formula-1 Szaúd-arábiai versenyhétvégéje, ám a pole pozícióért ezúttal is a Ferrari és a Red Bull szállhatott harcba. A szezonnyitó kvalifikációjával ellentétben Dzsiddában az utóbbi csapat örülhetett – Sergio Pérez ráadásul pályafutása első rajtelsőségét szerezte meg. Mögüle a két Ferrari-versenyző rajtolhatott Charles Leclerc, Carlos Sainz Jr. sorrendben, míg Max Verstappen a negyedik helyről várhatta a piros lámpák kialvását. Lewis Hamilton szörnyű időmérőn volt túl – csak a 15. pozícióból vághatott neki a dzsiddai futamnak.

Pérez megtartotta az első helyet a rajtnál, ahogyan Leclerc is másodikként fordult az első kanyarban. Verstappen elment Sainz mellett, ezzel feljött a harmadik pozícióba. Hamilton egy helyet javított az első kanyarokban. Péreznek az első körökben sikerült némi előnyt kiautózni az élen, ám az izgalmakat a futam elején a két Alpine-versenyző szolgáltatta.

Fernando Alonso ugyanis próbálta elkapni a hatodik helyen autózó Esteban Ocont, végül a hetedik körben sikerült is ez neki. Ocon azonban nem hagyta magát, és többször is megpróbálta visszaelőzni a csapattársát – olykor akár a pályán kívülről támadva is. Az Alpine kettősére időközben felzárkózott Valtteri Bottas és Kevin Magnussen is. A 14. körben Bottas meg is előzte Ocont.

Pérez a 16. körben állt ki friss abroncsokért – pechére, hiszen még ebben a körben a pályára küldték a biztonsági autót. Nicholas Latifi csapta a falnak a Williamsét – 24 órán belül másodszor –, így a Ferrari versenyzői és Verstappen kaptak egy-egy ingyen kerékcserét.

Pérez ráadásul vitatható helyzetbe került a többiek kiállása után. Amikor ugyanis Sainz visszatért a pályára, Pérez éppen akkor érkezett mellette, s kissé leszorítva őt elvette tőle a harmadik helyet. A safety car egyébként öt kört töltött a pályán, az újraindításkor Leclerc maradt az élen, Pérez viszont visszaadta Sainznak a pozícióját.

A következő körökben Hamilton és Magnussen csatája volt a legizgalmasabb esemény a pályán. A hétszeres világbajnok végül elvette a hatodik helyet Magnussentől, aki azonban már igen használt gumikon autózott, hiszen eltérő stratégián volt, s még nem volt túl az első kerékcseréjén.

A futam utolsó harmadában két körön belül három versenyzőt ért utol a technikai ördöge. Alonsónak, Ricciardónak és Bottasnak is idő előtt fel kellett adnia a versenyt, az előbbi két autó ráadásul a pályán ragadt, így három körre virtuális biztonsági autós korlátozás lépett érvénybe.

Az újraindításkor Verstappen rákapcsolt, és támadni kezdte Leclerc-t. A 43. körben sikerült is elmennie a monacói mellett, ám nem sok időt tölthetett az élen, Leclerc visszatámadása ugyanis sikeresnek bizonyult. Négy körrel a leintés előtt aztán Verstappennek sikerült elvennie az első helyet Leclerc-től, aki viszont közel tudott maradni a Red Bullhoz.

A hollandnak egészen az utolsó kör végéig védekeznie kellett Leclerc-rel szemben, ám kiállta a próbát, s megszerezte a győzelmet az idény második futamán. A dobogóra a Ferrari párosa állhatott fel mellé, pontot szerzett továbbá Russell, Ocon, Norris, Gasly, Magnussen és Hamilton.

Folytatás két hét múlva az Ausztrál Nagydíjjal!

EREDMÉNYEK

VERSENYZŐ             CSAPAT            IDŐ

  1. Verstappen M.    Red Bull              1:24:19.293
  2. Leclerc C.             Ferrari                     +0.549
  3. Sainz C. Jr.          Ferrari                     +8.097
  4. Perez S.                Red Bull                  +10.800
  5. Russell G.            Mercedes                +32.732
  6. Ocon E.               Alpine                      +56.017
  7. Norris L.             McLaren                 +56.124
  8. Gasly P.               AlphaTauri            +1:02.946
  9. Magnussen K.   Haas                        +1:04.308
  10. Hamilton L.       Mercedes                +1:13.948
  11. Zhou G.              Alfa Romeo             +1:22.21
  12. Hülkenberg N. Aston Martin          +1:31.742
  13. Stroll L.             Aston Martin          +1 k.
  14. Albon A.            Williams                  +3 k.

 

KIESTEK

Bottas V.                       Alfa Romeo         Technikai probléma

Alonso F.                       Alpine                  Technikai probléma

Ricciardo D.                  McLaren              Technikai probléma

Latifi N.                         Williams              Baleset

Tsunoda Y.                    AlphaTauri          Technikai probléma

Schumacher M.           Haas                    Baleset