F18-asok a légtérben, szárazföldi csapatok a Dunántúlon

 

 A megszokottnál jelentősebb katonai légijármű-forgalom várható március 28-án és 29-én, a 09:00 és 18:00 közötti időszakokban Dunántúl több városa fölött, ugyanakkor döntés született öt ország jelezte eddig a magyar zászlóalj-harccsoporthoz való csatlakozási szándékát – számol be a történésekről az MTI.

A kiképzési foglalkozások keretében a következő településeket és azok környékét fogják érinteni a megjelölt napokon a NATO vadászgépei: Nagykanizsa, Nagyatád, Kaposvár, Szigetvár, Sármellék, Zalakaros és Kaposújlak. A foglalkozás során magyar előretolt repülésirányítók hajtanak végre feladatokat amerikai F-18-as vadászgépekkel közösen.

Öt ország jelezte eddig a magyar zászlóalj-harccsoporthoz való csatlakozási szándékát – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a csütörtöki brüsszeli rendkívüli NATO-csúcs után a közösségi oldalán. A miniszter ismertetése szerint a NATO – annak érdekében, hogy megerősítse a szerepvállalását a szövetség keleti, délkeleti szárnyán –, „előretolt védelmi jelenlétet hozott létre”. Ez azt jelenti, hogy nyolc zászlóalj-harccsoport jön létre a szövetség keleti, délkeleti szárnyán – mondta.

„Ezek közül az egyik lesz az a magyar zászlóalj-harccsoport, amely már korábban létrejött. Mi magyarok hoztuk ezt létre, a Magyar Honvédség hozta ezt létre, az magyar vezetés alatt áll” – hangoztatta, hozzátéve, hogy az egység eddig is a NATO keretében működött. Szijjártó Péter közölte: megnyitották a lehetőséget, hogy ehhez a zászlóalj-csoporthoz más NATO-tagországok is csatlakozhassanak a saját katonáikkal.

Tájékoztatása szerint öt ország – az Egyesült Államok, Törökország, Horvátország, Montenegró és Olaszország – jelezte csatlakozás és katonák küldésének, delegálásának szándékát. Előreláthatólag ezen országok néhány száz főnyi katonát delegálnak majd a magyar zászlóaljcsoportba – jegyezte meg. A tárcavezető kitért arra is, hogy ezen katonák a Dunántúlon fognak tartózkodni, ahol a honvédség bázisaiban közös kiképzéseken, gyakorlatokon vesznek majd részt a NATO-együttműködés keretében.

Szijjártó beszélt arról is, a NATO álláspontja változatlan azt illetően, hogy a NATO nem hadviselő fél a szomszédságban zajló háborúban, nem is akar hadviselő féllé válni és „mindent meg kell tenni annak érdekében hogy ez a háború ne eszkalálódhasson, ne terjedhessen túl Ukrajna határain”.

A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát.

Forrás: MTI