Március 8-tól az Aeroflot  leállítja szinte összes járatát

 

 A fehéroroszországiak kivételével az összes nemzetközi járatát leállítja az Aeroflot, mert a nyugati lízingcégektől bérelt repülőgépeit lefoglalhatják a külföldi reptereken, ezért hírek szerint felmerült e példányok orosz tulajdonba vétele is – írja hírei között az airportal.hu

Az Aeroflot-csoport március 8-tól leállítja szinte összes nemzetközi járatát – jelentette be a légitársaság az AP hírügynökség tudósítása szerint. Egyedül a fehéroroszországiak képeznek kivételt a döntés alól. A második legnagyobb orosz légitársaság, az S7 Sibir Airlines már pénteken bejelentette, hogy március 5-től nem repül külföldre.

Az Aeroflot azt követően döntött erről, hogy a Roszaviacija az összes orosz légitársaságnak azt javasolta, ne repüljenek a nyugati cégektől lízingelt repülőgépeikkel utasszállító és cargo-járatokként sem külföldre.

Az ország légügyi hatósága ezt azzal indokolta, hogy nyugati országok által elrendelt, lízingszerződéseket is érintő szankciók miatt magas a kockázata annak, hogy az érintett gépeket lefoglalják a célállomáson.

Az ajánlás nem vonatkozik az orosz légitársaságok saját tulajdonú, illetve orosz, vagy olyan finanszírozótól bérelt gépeire, amelyekre nem érvényesek az európai és amerikai szankciók.

Egyes források alapján az orosz közlekedési minisztériumnál folytatott tárgyalásokon az orosz RBSz hírportál értesülése szerint felmerült annak a lehetősége is, hogy a nyugati lízingcégektől bérelt repülőgépeket a visszaszolgáltatás helyett orosz tulajdonba vennék.

Döntés egyelőre nem született ez ügyben, és azt sem tudni, hogy a tranzakciót hogyan akarják kivitelezni az oroszok. A repülőgépek lízingjét korlátozó országoknak ugyanis hozzá kellene járulniuk a gépek kivásárlásához és a tulajdonjog átruházásához, hacsak nem a szó klasszikus értelmében államosításban gondolkodik az orosz fél.

Az orosz légitársaságok flottájának nagy részét nem saját tulajdonú, hanem lízingelt repülőgépek alkotják, az orosz állami pénzintézetek és lízingcégek mellett a géppark jelentős hányada származik külföldi bérbeadóktól. Az Európai Unió által elrendelt szankciók a lízingelt repülőgépekre is vonatkoznak, azaz nem köthető új bérleti szerződés, emellett a meglévőket is 30 napos határidővel fel kell bontani, ami azt jelenti, hogy az európai lízingbeadóknak március 28-ig vissza kell szerezniük az összes, orosz légitársaságokhoz kihelyezett gépüket.

A piaci értéket tekintve az Aeroflot flottájának fele nem orosz bérbeadók tulajdona. Az orosz bankrendszert érintő szankciók és a leértékelődött rubel miatt kérdéses az is, hogy az esedékessé váló, többségében dollár alapú elszámolással futó lízingdíjakat ki tudják-e fizetni a légitársaságok.

Elemzőcégek adatai szerint ötszáz és hatszáz közé tehető a szankciók által érintett repülőgépek száma, így ezek kivonása nemcsak a nemzetközi, hanem az orosz belföldi légiközlekedést is padlóra küldheti.

Az EU által elrendelt szankciók a meglévő repülőgépek üzemeltetését és karbantartását is megnehezíthetik, ugyanis a nyugati gyártású gépek és hajtóművek jelentős részének karbantartását végezték európai cégek, és az unió a részegységek, hajtóművek és egyéb alkatrészek Oroszországba történő exportját is megtiltotta.

A napokban az amerikai Sabre és az Amadeus is bejelentette, hogy felbontja együttműködését az Aeroflottal, ami azt jelenti, hogy az orosz légitársaság járatai kiesnek a globális repülőjegy foglalási és disztribúciós rendszerekből.

Emiatt csak az Aeroflot saját értékesítési csatornáin és online felületein lehet foglalni a továbbiakban a járatokra – olvasható a portálon.

Cash/fotó: airportal.hu